Blog

#53

Kivételesen nem az éppen olvasott könyvből idéztem, hanem a Once upon a time sorozat musical epizódjának egyik dalából, amit Regina énekelt. Véleményem szerint ez sikerült az egész részben a legjobban.

Jelen pillanatban én utálom és sajnálom magam egyszerre. Van egy srác, akit köveket instagramon: tetszenek a képei, elképesztően helyes, még azt is tudom, hogy meleg. A gond csak az, hogy bejön. Pedig nem is ismerem, nem szabadna vágyat éreznem, hogy beszélgessek vele, megismerjem vagy bármi. Főleg, hogy nem vagyok olyan sekélyes, hogy a jó külsővel beérjem, muszáj megfognia a jellemének is. Mégis, a képei alapján nem tűnik hülyének vagy üresfejűnek - ami kifejezetten taszít másokban. Tudom, hogy az egész sóvárgásom értelmetlen és még úgy is hangzik, mintha bolond lennék, de sajnos ez van. Egyszer majd elmúlik.

Nincs elég bátorságom és lelki erőm, hogy elkezdjek új emberekkel ismerkedni, illetve visszamenni társkeresőre. Nem tudom, mások miként képesek túltenni magukat a csalódásokon, az álltatásokon és azon, ha csak hónapokkal utána utasítják őket vissza. Az én esetemben mindig rengeteg időbe került, és a mai napig ugyanúgy fáj.

A legszánalmasabb: néha olyanok jutnak eszembe, hogy bármikor lemondanék az olvasás iránti szeretetről, a könnyen tanulásról, bármiről, ami a személyiségemet adja, ha cserébe jobban néznék ki. Ilyenkor pedig gyűlölöm magam. Mégsem vonom vissza azonnal. Pedig nem erre tanít minket A szépség és a szörnyeteg című mese? Hogy ne a külső alapján ítélkezzünk, hanem ismerjük meg a mögötte lapuló jellemet, és akkor a szépnek látjuk mindenhogy? Azonban a világ nem így működik. A szörny sosem kap lehetőséget.

Április 12. Ekkor beszéltem utoljára olyannal, akivel valaha szerelmes voltam. Elég ambivalens érzéseim vannak a dologgal kapcsolatban, mert oké, hogy én nem írtam neki, de őt ezek szerint egy cseppet sem érdekli, élek-e még egyáltalán. Egyszerűbbnek kellene így lennie, hogy továbblépjek. Mégsem az. Már nem igazán szerelmet érzek, mint inkább a kötődést, ami sok idő alatt alakult ki iránta, és talán örökre megmarad bennem.

Rá kellett jönnöm arra, hogy hiába nem akarom beismerni, vágyom arra, hogy valaki szeressen, ugyanakkor félek megismerni bárkit is.

2017.05.21. 13:30, Bence

#52

Ugye én jelenleg kollégiumban lakom, Budapesten. Itt úgy van, hogy szintenként van egy fürdőszoba, ahol csak két zuhanyzó van, azok is csak oldalt vannak elválasztva. Nincs sem üveg, sem függöny. Az ember azt csinálja, hogy bemegy, és magára tudja zárni az ajtót, hogy ne nyissanak be rá, amíg tusol. Viszont ami nekem fura, hogy előfordul olyan, amikor szobatársak, konkrétan két srác, egyszerre vannak bent. És nem, nem melegek, vagy ilyesmi.

Egyedül vagyok azzal a gondolattal, hogy sosem tennék ilyet? Hogy nem mennék zuhanyozni mással? Feltételezem, ez teljesen egyénfüggő: van olyan, aki nem szégyenlős, és van a másik véglet, aki igen. Magamat egyértelműen az utóbbi kategóriába sorolnám, ugyanis nem szokott megtörténni, hogy mások előtt meztelen legyek. Még póló nélkül sem nagyon. Itt a koliban például felöltözve megyek tusolni, és úgy is jövök ki. De ugyanis igaz akkor is, ha épp otthon vagyok, ahol még kevésbé kellene zavarnia az egésznek, hiszen családtagok között többször előfordul, hogy látjátok egymást akár nadrág nélkül.

Azonban nálam ez nem így van. Nyilván erősen köthető az önbizalomhiányhoz, pedig a testalkatommal nincs is nagy bajom - vagy mégis, és a tudatalatti így jelenik meg a mindennapokban. Aztán ott van még az is, hogy meleg vagyok, és ahogy senki sem mutatogatná magát egy ellentétes neműnek, úgy én sem teszem. Visszagondolva, már áltsulis kirándulásokon is mindig megvártam, amíg minden fiú végzett a fürdéssel, és csak utánuk mentem. Az pedig gimiben is megmaradt, hogy testnevelés előtt és után az elsők között, fél perc alatt át tudtam öltözni. Akkor viszont miért jellemző ez rám otthon is? Nem az lenne a lényeg, hogy ott szabadnak érezd és el tudd engedni magad?

Elég annyi, hogy kimegyek reggel a mosdóba vagy a konyhába inni a szobából, előtte felöltözöm. Még akkor is, ha tudom, hogy fürdeni megyek. Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy a többiek összesen hányszor láttak akár csak félmeztelenül. Bizarr!

Ugyanakkor valamilyen "fejlődésen" is átmentem az évek alatt. Gimnáziumi éveim során (miután elkezdtem minél jobban befordulni) volt az, hogy rövidujjas pólót nem akartam felvenni. Vagy mindig pulóvert viseltem, vagy a póló alá egy sima fehér hosszúujjast is magamra húztam. Ez két év alatt elkopott, sőt, a pulóver ujját is feltűrtem. Lehet, hogy idiótának hangzom, viszont akkor is változás. Méghozzá nem rosszabb irányba.

Az igazi okát tényleg nem tudom pontosan. Vékony vagyok, nincs nagy hasam. Azt elismerem, hogy medence- és kulcscsontom is eléggé látszik, de még mindig nem vagyok anorexiás. Nem vagyok szőrös, mert azt ki nem állhatom (a karom nem számít). De még csak arról sincs szó, hogy magamat látnám kövérnek, azaz testképzavarom lenne.

Oh, és nyilvános fürdés... Uszodában szerintem hét-nyolc éve nem voltam, strandon kb. négy éve. Még az udvarunkon lévő medencét sem szeretem. Bár, amikor a teraszon még volt jacuzzi (két éve) akkor az nem zavart, ha egyszerre többen voltunk benne, Mondjuk a strand és az uszoda már csak azért is necces, mivel rengeteg másik ember van ott, a nagy tömeg meg egyenesen taszít. Így már nem is annyira meglepő, hogy nem megyek a családdal a görögországi nyaralásra.

Igen, pontosan tudom, hogy akad olyan, aki előtt nem zavar a meztelenség. Volt már ilyen. Az viszont, hogy a közeljövőben ez megint megtörténjen... nos, ha tippelnem kellene, akkor még egy százelékot sem jósolnék neki. Kinek kell szexuális élet? Nekem biztosan nem. Úgy nem, hogy egyéjszakás kalandot keressek magamnak.

2017.05.19. 16:36, Bence

#51

A mai délelőttöm hamburgerkészítéssel telt. Említettem, hogy van egy hús nélküli recept, amit szeretnék kipróbálni: black bean & sweet potato burger. A fekete babot konverzben vettem (bioboltokban lehet kapni), így azt csak ki kellett önteni szűrőbe, és megvárni, amíg lecsöpög. Az édesburgonyát félbe vágtam, a belsejére került egy kevés olaj, és lefordítva alufóliás tepsiben kellett teljesen puhára sütni. Közben pedig rizst kellett főzni, kb. 2,5-3 dl-nyit. Ha ezek mind elkészültek, akkor a babot és a burgonyát villával összetörtem, majd összekevertem a rizzsel. Utána már csak ízesítettem: fűszerpaprika, fokhagymapor, chilipor, petrezselyem és BBQ-fűszersó, illetve kevés zsemlemorzsa. Már csak az maradt, hogy a hamburgerzsemle méretéhez illőre formázzan és sütőben kisüssem (alufólián). Végül pedig salátával, kétféle sajttal, mustárral, majonézzel és megpirított zsemlével együtt összeraktam a burgert. Nekem nagyon ízlett, és egyet is alig tudtam megenni egyszerre - de még mindig van kész, csak össze kell rakni. Ha érdekel titeket pontosabb recept, akkor itt a videó, amit alapul vettem, továbbá annak leírásában is találtok két linket.

Főzés közben hívtak otthonról, hogy végre raktak pénzt a bankszámlámra. Mint előre láttam, hétfőn szóltam, és beletelt nekik pár napba, holott mindennap ígérték, hogy aznap megcsinálják. Mondjuk idő közben anya is adott pénzt, hogy legyen nálam - nem mintha egyébként nem lenne.

Buszozás közben végképp megadta magát a fülhallgatóm, már a jobb "oldala" sem szólt. Nem is tudom számon tartani, hogy az utóbbi években hány headsetet és fejhallgatót tettem tönkre, persze egyik sem volt szándékos. Nem bírják nálam a gyűrődést, de ez nem az én hibám. Gyártsanak olyat, ami kibírja, ha alvás alatt is a fülemben van. Pedig nem is legolcsóbbat veszem, hanem a jobb minőségű Samsungot. Leszállva rögtön bementem a Telenorba, hogy újat vegyek (most volt fehér), és ha már ott voltam, elintéztem azt is, hogy a számláimat apáék címére vigyék. Mivel júniustól úgyis végig otthon leszek. Szerencsére nem kellett néhány percnél többet várnom.

Leadtam a rendelést is az Artwebshopnál: 12 darabos akrillfesték (a múltkor véletlenül akvarellt írtam...), 16 darabos akrill festőtömb, 100 ml-s akrill higító, festő paletta, plusz egy 10 darabos sörte ecsetkészlet. Életemben először kértem úgy a kiszállítást, hogy Foxpost terminálon keresztül, mert úgy nem kellett érte fizetnem. Ami meglepő volt számomra, hogy úgy is tudok csak a csomagátvételkor bankkártyával fizetni. Már várom.

Ma zavaróan meleg van - legalábbis az én ízlésemnek. Sokkal jobban szeretem a hűvősebb időjárást, még a téli hideget is, mint a nyári forróságot. Előre látom, hogy egész nyáron a terasznál messzebb nem fogok kimenni a házból, nem érdekel, ki mit mond. Akár egy vámpír (nem a csillámló bőrű, hanem a napfényen elégős fajta). Szívesen lennék az, ha Cassandra Clare vámpírjaihoz hasonlóan én is jól néznék ki az átalakulásom után. Ha épp olvassa valaki az Éjszaka Gyermekeiből, akkor keressen meg. :D

Címkék: Blog Napjaim Vegán
2017.05.18. 14:00, Bence

#50

Van két angol szó, amik tökéletesen leírják azt, amikor valami iránt olyanannyira rajongsz, hogy nem tudsz elfogulatlanul beszélni róla, mindent tudsz róla, imádod, hatalmas részt tesz ki az életedből: fanboying és fangirling. Rám ez több könyvnél is igaz, de sorozatok terén egyértelműen ki tudom választani azt az egyet, ami számomra a legjobb.

Once upon a time (magyarul Egyszer volt, hol nem volt).

Már szinte az elejétől néztem. Legelső alkalommal az M2-n láttam egy akkor futó részt, szóval legalább egy éve mehetett már, hiszen a szinkronra általában sokat kell várni. Emlékszem is, hogy nem igazán értettem a koncepciót, eléggé zavarosnak tűnt, hogy váltogatják a mese és a "valóság", a jelen és a múlt történéseit. Azonban annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy meg akarjam nézni a legelső részét neten. Na, és onnantól kezdve nem volt megállás.

Mint ahogy azt előbb írtam - és ez nem spoiler, ugyanis a legeslegelső rész első pár percében, és aztán rengeteg rész elején elmondják ezt -, legalább két helyszín és két idősík van jelen. Van egy átok, ami miatt sok ismert mese szereplői a mi világunkba kerültek, viszont nem ismerik a múltjukat, és a Megmentőnek, azaz Emma Swannak kell megtörnie ezt az átkot. Ez az alapja az egésznek. És tényleg, ezt mind megtudjuk három perc alatt.

Ami miatt tulajdonképpen most írom ezt az ajánlószerűséget, az csak felvezetés, hogy ki tudjam adni magamból az egész érzést, amit az aktuális (hatodik) évad kétrészes fináléja váltott ki bennem. Illetve ahogy észrevettem, elég kevesen nézik Magyarországon - vagyis még a távoli ismerőseim között sem akad senki... Most gyorsan utánanéztem, és a szinkron az ötödik évad elejénél tart, szóval nyilván van valamekkora nézőközönsége, különben nem törődnének vele, hogy megcsinálják. Azonban én nem tudom kivel megosztani az élményt, hogy ömlengeni tudjak az új részekről, így maradtok ti.

Kicsit nehéz, hogy ne írjak le semmit a cselekményből. Ugyanis csak egy napja van fent az új rész, aki nézi a sorit, nem biztos, hogy volt ideje megnézni a másfélórás részt.

Ha elég jól tudtok angolul, akkor mindenképp eredeti nyelven nézzétek, mert nagyon sokat hozzáad az élményhez. Néhány epizód után én is átálltam rá, akkor a feliratosra, egy jó ideje viszont már a feliratot sem várom meg, azonnal lecsapok a részekre. És szerencsémre meg is értem az egészet. Visszagondolva, a szinkron sem volt borzalmas, csak ne zavart volna, hogy máshogy mozog a szájuk. Szóval angol, angol, angol. (Gyakorlásnak, szókincsbővítésnek is jó.)

Nem is mindig a cselekmény az, ami iránt húzok, hanem a szereplők. A karakterek azok, amik valami elképesztően zseniálisak. Tekintettel arra, hogy nem élvezném a nyilvános megkövezést, nem megyek bele részletekbe, csak elárulom a három kedvencem nevét: Regina (igen, neki kell elsőnek szerepelnie a listában), Henry és Zelena. Ja, és ami még tényleg jó a sorozatban, hogy benne az emberek képesek a jellemfejlődésre, nem akadnak meg benne, mint néhány másikban.

Végül akkor egy-két szót mégis ejtenék az utolsó részekről. Sokkal jobbat kaptam, mint amit előre vártam. Látványban, történetben és a lezárásban is. Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem voltak képesek tényleges befejező részt készíteni, ahogy azt olvasni lehetett néhány helyen. A legvégéig azt hittem, hogy nem lesz több évad, azonban rákerestem, és az imdb szerint szeptemberben jön a hetedik. Már csak várnom kell addig, és reménykedni, hogy nem lesz erőltetett.

Mindenki nézze a OUAT-ot, ha felkeltette az érdeklődését a zavaros leírásom! Aki pedig jelenleg is nézi, ő nyugodtan írjon hozzászólást, hogy hol tart éppen! :)

Címkék: Ajánló Sorozat
2017.05.16. 11:30, Bence

#49

Még két hét. Ennyi kell, hogy hivatalosan is elkezdődjön a nyár. Legalábbis nekem mindenképp, hiszen sokaknak csak június közepén van tanévzáró, illetve a vizsgaidőszak egészen július elejéig tart. Már csak az van hátra, hogy találjak megfelelő elfoglaltságot magamnak, amivel el tudom ütni az időt, nem unom magam, és talán élvezem is azt.

Épp ezért nézegettem a neten az akvarellfestékeket, és mindent, ami szükséges a használatához. Mert ugye nem igazán jó a temperához vagy az olajfestékhez való ecset, külön festőtömb és vászon kell hozzá, stb. Szerintem ezeket rövid időn belül meg fogom rendelni. Anya is nyagatott már, ugyan adjak már neki néhány képet, amit ki tud rakni a nappali falára - kétlem, hogy valaha is megengedem neki...

Ahogy azt előre megjósoltam, a hétvégém teljesen üres volt. Szombat délelőtt megtanultam mindent, ami még hátravolt. Tegnap részben sikerült lefoglalnom magam a blog dizájnjának átalakításával, az eredménnyel pedig nagyrészt elégedett vagyok. Valószínű, hogy megint egy évre kiéltem a CSS-kódok iránti szenvedélyem, és nem fogok rajta változtatni. Szóval jobb lesz, ha megszokja mindenki - én is. Biztosan nem számít nagy dicsőségnek, de ezen a két napon keresztül nem hagytam el a kollégiumot.

Holnapután lesz öt teljes hete, hogy nem beszéltem azzal a barátommal, akiről már annyit, de annyit írtam itt. (Igen, ő az, akivel tavaly ismerkedtem meg. Igen, akibe szerelmes voltam.) Nyilván nehéz, és nem is igazán felejthetem el, ha számon tartom, hogy mióta nem üzentünk egymásnak. Azonban nem tudok mit tenni ellene. A szokásos klisé: idővel jobb lesz. Ha más mondaná ezt nekem, akkor talán helyben megütném (persze csak képletesen, inkább szó nélkül faképnél hagynám, vagy rendesen kioktatnám, hogy tartsa meg magának az ilyen bölcsességeit...). Bááár, néha tényleg úgy érzem, kicsit könnyebb.

Elfáradtam.

Nem testileg, hanem érzelmileg. Félek nyitni az emberek felé, mert eddig a végén mindig csalódás ért. Vagy én váltom ki belőlük, vagy mindannyian eleve olyanok voltak. De nem fogok sem nyavalyogni, sem sajnáltatni magam, mert nem kell, hogy emiat kioktassanak. Tudom, hogy mások szerint nem ezt kellene csinálnom, viszont nem kell nekem is úgy gondolkodnom, mnt nekik.

Eszembe jutott, hogy pénteken vagy jövő héten valamikor elmehetnék az állatkertbe, hiszen a budapestiben még pont nem voltam. Ha addig is kitart a lelkesedés, akkor talán tényleg elmegyek.

2017.05.15. 17:30, Bence

#48

A nap élménye a trolin történt velem. Már nagyban utazok, amikor is egy megállóval előrébb, mint ahol le kell szállnom, felálltam, hogy odasétáljak az ajtóhoz, megnyomjam a gombot, stb. Na már most, az egyik kezemben egy szatyrot fogtam, amiben a nemrég vásárolt dolgok voltak (főleg kaja), a másikban pedig egy könyv. Mikor már az ajtónál álltam, és vártam, hogy pár perc múlva megálljon a troli, észrevettem, hogy az ajtó mellett ülő lány - úgy 17 és 20 év közé lőném be a korát - pont úgy nézi a könyvemet, ahogy én is másokét. Hiszen egy könyvmoly tudni akarja, hogyha valaki olvas valamit, akkor mi az. Ez létszükséglet. Ha nem is látszik, mert épp nyitva van a könyv, akkor is bámulod, hátha becsukja és láthatod a borítót.

Mint mondtam, hamar észrevettem, akkor ránéztem, és magamban mosolyogtam, ő elfordult. Fél perc múlva megint ugyanez történt. Ekkor az a mosoly már az arcomra is kiült, fogtam magam, és amikor megint odanézett, akkor felemeltem a könyvet úgy, hogy lássa a borítót: Csontváros. Ő kivette a füléből a fülhallgatót, gondolom, azt hitte, mondok majd valamit, de mindkettőnk arcán olyan széles mosoly volt, hogy azt nehezen tudom szavakban visszaadni. Kicsit mintha zavarba is jöttünk volna hirtelen. Őt úgymond rajtakaptam, hogy bámult a könyv miatt, én pedig nem szoktam ilyen "merész" lenni (igen, ez nálam már merészség). Ezt követően már le is szálltam.

De még séta közben sem tudtam letörölni a képemről azt a vigyort.

Így elmesélve nem tudom, kinek mennyire megy át a történet, viszont mindenképp meg akartam osztani veletek. Még így utólag is mulatságosnak tartom. Talán nekem ennyi kell a boldogsághoz és a vidám hangulathoz.

Délelőtt majdnem egy óráig tartott eljutnom a Culinaris nevű helyre (étterem és bolt egyben), ahol sikerült vennem feketebabot, méghozzá konzerves kiszerelésben, hogy ne kelljen külön megfőzni. Utána ugrottam be egy szupermarketbe bevásárolni, többek között gofrit, hozzá nutellát és tejszínhabot, illetve "normális" ételt is. Az utazással együtt az egész kör három órámba került.

Az utóbbi két napban végre sikerült jobban kialudnom magam: tegnapelőtt kilenc, tegnap nyolc órát, ami nálam soknak számít. Lehet köze annak, hogy ezeken a napokon hosszabb ideig kimozdultam a koliból, nem csak egy helyben ültem vagy feküdtem.

Ahogy említettem, kísérletezgetem a vegán étrenddel, de továbbra sem viszem túlzásba. Mai ebédem a tegnapi tofus tészta volt, viszont sikeresen vettem több olyan dolgot is, mint például a selyemsonka, a trappista, és így tovább. Úgy vagyok vele, hogy ha azt ennék, akkor nem fogok márcsak azért is megtagadni magamtól semmit. Épp néztem az instagramos profilom, és elég sok kajás fotót is töltök fel, amitől olyan, mintha folyton ennék. Nos, néha előfordul.

Hétvégi tervek: egyelőre semmi.

Címkék: Blog Napjaim
2017.05.12. 13:02, Bence

#47

Valami csoda történhetett, hogy tegnap alig voltam a koliban egész nap, holott néha ki sem mozdulok egész nap. Ahogy írtam, délelőtt anyánál voltam, megkapta az anyák napi ajándékát, és még főzni is segítettem neki, amiből ettem is. Elég sokáig tartott  előtte bevásárolni, ugyanis nem tudtam eldönteni, hogy valójában mit is ennék. Minden percben más jutott eszembe, de igazából egyik gondolat sem fogott meg igazán.

Utána a koliban gyorsan lezuhanyoztam, átöltöztem és elindultam. Egy volt gimis osztálytársam, akivel pár hete megint elkezdtünk beszélgetni és LoL-ozni, elhívott, hogy találkozzunk és menjünk valahová. Sétáltunk, beszélgettünk, ilyenek. Hiába ismerem már régóta, így is kellett idő, hogy feloldódjak, azonban azt hiszem, sikerült. Jól éreztem magam, és még két év után fagyit is ettem.

Találtam a boltban tofut. Ugye egyszer nagyon régen már kóstoltam, és visszagondolva nem is volt rossz, így vettem belőle. Sajnos csak egyféle kiszerelésben és natúr ízesítésben volt, szóval esélyem sem volt válogatni. Azonban egy másik szupermarketben már láttam többfélét, amit legközelebb majd ki tudok próbálni. Ma már csináltam is belőle ebédet/vacsorát: csípős paradicsomos szóssszal, tésztával, semmi nagy cucc. Ettem belőle egy keveset, és egész ehető lett - bár arra figyelnem kell, hogy erősebben kell fűszerezni a tofu semleges íze miatt. Ez még továbbra sem jelenti azt, hogy csakis tofut fogok enni, mert egyik napról a másikra nem lehet félretenni a húst, és nem is szeretnék kapkodni.

Egyébként ma délelőtt sem volt itt: anyával plázába mentünk. Direkt megbeszéltük, hogy majd ott fogunk reggelizni, ezért nem is ettem előtte. A Kökiben van egy nagyon jó hely, ahol belga ételek vannak (Belfrit a neve), és ahol már legalább háromszor voltam, és tudtam, hogy nagyon finom volt eddig minden. Most belga gofrit kértem csokiöntettel és tejszínhabbal. Egyszerűen imádtam! Mindenképp próbáljátok ki. Persze loptam anya sült édesburgonyájából, ami szintén ízlett. Mivel erősködött, hogy ő akarja fizetni mindkettőnkét, így a végén meghívtam fagyira (amit ma már nem kívántam), és legközelebb én hívom meg őt. Beugrottunk még pár helyre, köztük a New Yorkerbe, ahol kinéztem egy tök jó fehér pólót és egy piros pulcsit (amiből nem volt a jó méretben). Úgy két órája értem haza onnan.

Most két napig volt elfoglaltságom, amit magamat ismerve nyilván be kell majd osztanom egy hónapra.

Uuuh, azt is tudom, hogy mit fogok legközelebb főzni: húsmentes hamburgert. Láttam egy videót, amelyben a "húspogácsát" feketebab, rizs és édesburgonya keverékéből készítették, és egészen megtetszett. Már csak az kell, hogy holnap elmenjek egy bioboltba vagy egy direkt vegán hozzávalókat árusító üzletbe, hogy kapjak feketebabot, mert máshol lehetetlen beszerezni.

Az előző bejegyzésben említettem a OUAT musical epizódját, amit azóta láttam, és meglepődtem, hogy mennyire imádtam. Nem is gondoltam volna, hogy a színészeknek ilyen jó énekhangja van. Persze, lehet azt mondani, hogy utólag módosíthatták amiben lehet igazság, de nem érdekel. Újra rájöttem, hogy nincs jobb karakter a sorozatban Reginánál, viszont a második helyre Zelena lépett. Kicsit szomorú is vagyok, ugyanis csupán egy duplarészes finálé lesz ebben az évadban... :(

Címkék: Blog Vegán Napjaim
2017.05.11. 15:20, Bence

#46

Megint ez a nyomasztó, felhős időjárás. Kicsit szeles, kicsit párás, és így tovább... De egyáltalán nem bánom. Azt hiszem, hogy nekem inkább való az eső, a hideg, mint a nyári majdnem állandó napsütés és kibírhatatlan forróság. Lehet, csak ideiglenesen van így, mert jelen pillanatban jobban tükrözi a hangulatomat.

Ma reggel a kolit intéztem - mert ugye május végén ki fogok költözni, ha minden jól megy, és sikerült az egyetlen vizsga, ami marad. Utána ajándékot vettem anyák napjára. Igen, az vasárnap volt, amikor is "felköszöntöttem" anyát, viszont azóta sem találkoztunk, elvileg holnap délelőtt összefutok vele, és odaadom neki. Szokás szerint öcsém nevében is adom. Túl kedves vagyok. Mindig mondom neki, hogy amit tőlem kap, azt igazából kettőnktől kapja. Hülye lelkiismeret.

Végre megléptem azt, amin gondolkoztam már egy ideje: átváltottam az UHT-s tehéntejről szójatejre.Nem, nem tudom, hogy teljesen vegán leszek-e. Például eddig is csak csirkét vagy halat ettem, és néha a tofut is próbáltam már. Ez alapján nem lenne annyira nehéz leszokni a húsról, csupán az elhatározás és a kitartás hiányzik. A lényeg, hogy nem fogom erőltetni. Ha elkezdem, de közben mégis húst ennék, akkor nem fogom kényszeríteni magam a tofura vagy zöldségekre. Az előbb már szójatejből csináltam kakaót: kicsit más íze volt, azonban nincs vele bajom, ízlett.

Este az jutott eszembe, hogy megérné-e sima .hu domainre váltanom. Ami miatt megérné, az a reklámmentesség, illetve a G-Portáltól való elválás. Nem is lenne drága, pár ezer forintért évekre meg lehet venni. Azonban belegondolva sok munka és idő lenne, minden kódot megírni. Még nem tudom. Egy ötletnek nem rossz.

Délutánra az új Once upon a time epizódot tervezem: musical rész. Ilyen még nem volt, szóval izgatottan várom. Ha már sorozatnézés: párszor előfordult már, hogy nem bírtam ki a feliratos verzió megérkezését, ezért az angol szinkronos, felirat nélküli változatot néztem meg. Meglepődtem, mennyire jól megértem. Néha azt veszem észre, hogy bizonyos szavak, kifejezések előbb angolul jönnek elő a fejemben. Például hamarabb gondolok arra, hogy embarassed, mint a magyar megfelelőjére: szégyelni magam. Főleg akkor, ha szerintem az angol jobban vagy egyszerűbben írja le. Nem tudom, ez mennyire érthető vagy elfogadható.

Közben újraolvasom a Csontvárost Cassandra Clare-től.

Címkék: Blog Napjaim
2017.05.09. 12:00, Bence

#45

Újra Budapesten, újra a kollégiumban, újra távol az otthoniaktól. Három hét után pénteken végre hazamentem a családhoz, legalábbis egy részéhez, azaz apáékhoz (épp ahol lakom, ha nem a koliban vagyok). Jó is volt, meg nem is.

Pozitívum, hogy összeszedtem a rajzcuccaimat, amiket véletlenül ott felejtettem a múltkor, de most magammal tudtam hozni a nagyját. Ugyanis hiába voltak ötleteim, amiket szívesen megelevenítettem volna papírlapon, nem volt a kezem ügyében egyetlen normális ceruza sem. Na, ez a probléma orvosolva lett.

Öcsém volt a legjobb. Egyrészt remek történetekkel szórakoztatott - ma délelőtt például elmesélte, hogy látott egy farkas kint az utcán, egy gonosz farkast, ez kiemelendő, de ő elijesztette, míg végül szegény farkas el nem futott. Természetesen ez nem történt meg, viszont egy majdnem hároméves sráctól hallgatni, ahogy nagy komolyan előadja, és még részletekbe is belemegy, mint például hogyan rúgta meg a farkast... Nagyon jót mosolyogtam, és boldogan hallgattam. Bele-beleszúrtam neki olyan megjegyzéseket, hogy a környéken nincsenek farkasok, azok az erdőben élnek, stb., és ezeket meg is hallgatta, azonban a történetét akkor is ugyanolyan hévvel adta elő. Remélem ez a kreativitása és fantáziája mindig meg fog maradni. Végül még el is játszotta, hogy ő a gonosz farkas, aki megette a kezem. Tudom, hogy elfogult vagyok, de ő a legjobb! :D

Ez alatt a két nap alatt is nem egyszer fordult elő, hogy rám hagyták a felvigyázást, amit igazán sosem bánok. Ha mondjuk annyira fontos lenne abban a pillanatban a tanulás, akkor vagy nem mennék haza, vagy mondanám, hogy nem érek rá. Nem. Örömmel vigyázok rá. Az egyetlen, amit nem szeretek, ha azt mondják, hogy egy óra múlva visszaérnek, holott rögtön tudom, az legalább három lesz. Szombat este ezt szóvá is tettem, mikor elindultak: "Azt az egy órát már ismerem". Gondolom, pont ezért késtek csak pár percet az ígérthez képest. Közben elvoltunk: kis labdákat dobáltunk ilyen rendőrautó formájú tárolóba, mert kicsiként nem rossz fejleszteni a dobástechnikát, a finommotoros készséget.

Amikor épp unatkoztam, akkor elhatároztam, hogy újranézem A hős legendája (Legend of the Seeker) című sorozatot, amelyet évek óta láttam, és akkor hihetetlenül imádtam. Ajánlom nektek, ha szeretitek az érdekes fantasyt. Egyedüli probléma, hogy a második évad után nem folytatták, viszont így is minden évad után teljes a lezárás, szóval nem marad függővég. Mellette továbbra is nézem a többi sorozatom megjelenő epizódjait (Once upon a time, The Big Bang Theory), illetve várom a Game of thrones-t is.

Tegnap megkérdezték apáék, hogy voltunk-e valahol május 1-én. Nem számítana érdekes kérdésnek, ha nem tudnánk azt, hogy az égvilágon senki sem akart volna velem menni bárhová. Ők vagy nem veszik figyelembe ezt, vagy reménykednek, hogy esetleg vannak barátaim, vagy van valakim. Persze, hogy nincs! Így csak simán felülemelkedtem a kérdésen. Az én esetemben mások előtt egyszerű úgy tenni, mintha a problémák nem léteznének, de ha egyedül vagyok, akkor kegyetlenül a felszínre törnek és porrá zúznak.

A tervek szerint május végére letudom a félévet, és még a hónapban kiköltözök a koliból. Ha minden igaz, akkor sikerül. Fogalmam sincs, mit fogok kezdeni magammal a nyáron, mert három teljes hónapról van szó. Keressek munkát? Pihenjek végig? Olvassak, rajzoljak, írjak? Talán haladok majd a regényemmel. Állítólag egy teljes hétig nekem kell majd kocsival fuvarozni apát, hogy "gyakoroljam a vezetést". Éljeeeen! Az biztos, hogy legjobban július első felét várom, amikor is mindenki Görögországba megy, engem kivéve, és az egész ház az enyém. Már látom előre, hogy az első pár napot élvezni fogom, aztán rámtörnek majd a negatív gondolatok, a magány, és onnantól válik az egész szenvedéssé. Legjobb lenne megbeszélni valakivel, hogy néhány napot legyen ott. De mégis ki menne bele? Tudom a választ: SENKI.

2017.05.07. 17:46, Bence

#44

Ma ismét sétálni mentem. Este úgy feküdtem le, hogy nem érdekel, milyen idő lesz, még szakadó esőben sem maradok a koliban. De azért mindenképp megkönnyebbültem, amikor reggel napsütésre ébredtem - pedig a tegnapi után pont arra nem számítottam. Vettem magamnak reggelit (amit igazából délben ettem meg, szóval nem tudom reggelinek számít-e. Aztán pedig útnak indultam oda, ahová múltkor is mentem.

A Duna víze legalább fél méterrel a szokásos felett volt, ezért nem tudtam a szokásos helyemen ülni, de azért nem kellett sokkal messzebb mennem. Útközben láttam egy hajléktalant aludni egy betonlapon (vagy min...), és először arra gondoltam, hogy mi van akkor, ha nem alszik, hanem mondjuk elájult vagy kiütötte magát, stb. Ezért megvártam, amíg pár perccel később átfordult. Plusz otthagytam mellette a vizemet meg a reggelim felét. Ha mégsem hajléktalan volt, akkor biztos nagyt nézett, miután felébredt. :O

Tudtam nyugodtan olvasni is - még mindig Aristotle és Dantét -, illetve képeket csináltam, sétálgattam és élveztem a jó időt. Dél is elmúlt, mire elindultam visszafelé.

Persze gondolkodni is volt időm, merthogy arra valahogy mindig marad, és általában olyankor jönnek a rossz gondolatok, illetve a melankólia. De az ember nem létezhet úgy, hogy nem gondolkodik. Vagy ha mégis, akkor én ebben is különbözök másoktól. Eszembe jut, hogy már megint egyedül vagyok a szabadban, mert nem ismerek senkit, akit elhívhattam volna. Azt már nem tudom, ha mással lennék, akkor mit csinálnánk. Mennyire lenne fura, ha egymástól egy méterre ülünk és mindketten belefeledkezünk az olvasásba? Van egyáltalán értelme akkor ketten menni? Vagy beszélgetnénk? Miről, ha úgysem történik velem soha semmi?

Ezek mind olyan kérdések, amikre talán sohasem fogok rájönni.

Néha feltámad bennem a hiányérzet azután a két ember után, akiket valaha szerettem, és ez vagy hamar elmúlik, vagy napokig kísért utána. Mint egy vihar: hirtelen csak megjelenik a semmiből, aztán pedig elvonul, amikor úgy szeretné. A baj leginkább az, hogy túl nagy hatást gyakorol a mindennapi hangulatomra. Nem kellett volna már túltennem magam rajtuk ennyi idő után?

Címkék: Blog Napjaim
2017.05.04. 20:00, Bence
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Introduction

Néhány szó, ami elég jól körülír engem: huszonegy, fiú/férfi, introvertált, bátortalan, homoszexuális, álmodozó, egyetemista, biológia, könyvmániás, rajzolás, festés, sorozatfüggő, amatőr író/költő, makacs, türelem, magányos.

Ja, és Bencének hívnak. Nincs klassz írói álnevem, sem olyan, amit a blogon használnék. Csak én vagyok, meg a végtelen negativitásom. Élvezzétek! ;)

 
Tags

elfogadás szexualitás gondolatok blog
napjaim összefoglaló sorozat ajánló
emberek megfelelés személyes rólam
verseim írásaim magány vegán film
egyetem kollégium utazás könyv nyár

 
Instagram

 
Comments
Friss hozzászólások
 
Readers
Indulás: 2014-03-22
 
Login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót