Dreaming for life

#75

2017.07.19. 08:00, Bence

Nos, tegnap délután valahogy eszembe jutott az It's kind of a funny story című könyv, amit nem is túl régen olvastam, és felmerült bennem a gondolat, hogy megnézhetném a filmes változatot is. Eleve szkeptikusan állok az ilyenekhez, hiszen szinte mindig hatalmas elvárásokat állítok a könyvadaptációk felé: legyen cselekményhű, a színészek hasonlítsanak a leírt szereplőkhöz, ne hagyjanak ki fontos részeket, és még sorolhatnám. Erre hozom fel példának az összes Harry Potter filmet (melyek közül egyébként a hatos volt a legfelháborítóbb). Na, most úgy ültem le, hogy lazábbra veszem. Természetesen, ahogy annak lennie kell, már a legelső percben kiakadtam. Mégis hogyan hagyhatták ki a könyv elejét? Miért kezdik a harmadánál? És még egy halom ilyen kérdés száguldott végig a fejemben, azonban próbáltam ennek ellenére is ráhangolódni.

Valójában egy 2010-es filmről van szó. Amin meglepődtem, hogy elég nagy színészek játszottak benne (Emma Roberts, Zach Galifianakis, Lauren Graham), de úgy éreztem, hogy a számomra új személyek is remekül játszottak. A kedvenceim persze a Craig-et alakító Keir Gilchrist és Emma Roberts Noelle szerepében voltak. Ha így utólag nézem a cselekményt, akkor annyit mégsem hagytak ki, mint amennyit az elején gondoltam: ugyanis a könyv sorrendjétől eltérően mutatták be. Inkább visszatekintéseket kaptunk később, amiért nem igazán voltam odáig. Aki nem ismerné a sztorit, annak pár spoilermentes szóval jellemezném: depresszió, öngyilkosság, stressz.

Nagyon sajnáltam, hogy nem mutatták be rendesen, hogy Craig milyen problémákkal küzd, mi vezetette őt eddig. Részben megváltoztatták a családjával való viszonyát is, kihagyták, hogy már előtte is járt pszichológushoz, új személyként mutatták be dr. Minevrát, és Aaronról is kevesebbet tudtunk meg. Sőt, az egész étkezési gátját elbagetizálták: kétszer hozták csak fel rendesen, akkor meg pont, hogy eltúlozták. Igen, ezeket a problémákat csak azért vettem észre, mert korábban olvastam már a könyvet, egyékbént fogalmam sem lett volna róla, ez így van. Viszont ha ezeken felülemelkedem, akkor egy élvezhető és egy igen elgondolkodtató filmet kaptam. Nem, semmi újat nem tanultam belőle, amit a könyvben ne tettem volna már, de azt a szintet majdnem azonos szinten hozta.

Sosem szégyen bevallani, ha segítségre van szükségünk. Nem feltétlen csak akkor, amikor már képesek lennénk véget vetni az életünknek, hanem bármilyen kis gonddal. Néha elég csak egy barátod előtt megnyílni, vagy bevonni a szüleidet. Nem tudhatod, hogy ki segíthet átvészelni a nehézségeket. Tapasztalatból mondom, hogy már az is jó hatással van, ha valaki meghallgatja a mondanivalótokat - nekem itt a blog, és egy-két személyre mindig számíthatok, ha kiönteném a szívem. Beszéljetek valakivel, nyíljatok meg, de ne érezzétek kényszernek. Készen kell állni hozzá.

#74

2017.07.18. 09:45, Bence

Szombaton, a két és fél órás úton kiolvastam Maggie Stiefvater: A Hollókirály (angolul The Raven King) című könyvet, és ezzel sajnos véget is ért a Hollófiúk-sorozat. Emlékszem, hogy már az első rész alatt megkedveltem az írónő stíliusát, a felépített világot és az összes karaktert. Blue, Gansey, Adam, Noah és persze Ronan annyira belopták magukat a szívembe, hogy az engem is meglepett. Ha közülük kellene kedvencet választanom, akkor talán órákig gondolkodhatnék, és utána sem garantált, hogy elégedett lennék a döntésemmel, ugyanis mindannyiukat imádom. Remek, az eddigiekhez méltó lezárást kaptunk, amiért nem lehet hiányérzetünk. Legfeljebb annyi, hogy még többet akarok olvasni róluk, visszakerülni a Róka utcába, beülni Ronan kocsijába vagy csak pizzát enni velük egy asztalnál. Nos, ez legfeljebb úgy valósulhat meg, ha újraolvasom. Vagy fogalmazhatok úgy is, hogy nem ha, hanem amikor. Aki esetleg gondolkozot azon, hogy elkezdje a sorozatot, az most rohanjon el a könyvtárba vagy a könyvesboltba. Az én véleményem, hogy az egész Hollófiúk ciklus 4,5-5 pontot kap a maximális 5-ből (a Moly.hu-s értékelések sorban a következők: 84%, 90%, 90% és 95%). Egyébként ez ihlette a blog új kinézetét is.

Ami a vasárnapi randit illeti... hát, úgy fogalmaznék, hogy elmaradt. Lényegében azért, mert a srác, akivel találkoztam volna, nem lépett fel a társkeresőre, hogy pontos időpontot is találjunk. Azért még aznap délután is reménykedtem, hogy akkor majd mindjárt megírja, hogy egy-két óra múlva ráér, még ha csak egy kis időre is látjuk egymást... de nem. Sőt, azóta sem volt online. Óriási hazugság lenne az állítani, hogy nem gondolkozom az okokon: dolga volt, elfelejtette, meggondolta magát, stb. És bármelyiket meg is érteném, ha nem szimplán eltűnt volna, ha jelentkezik, hogy "bocsi, nem fog összejönni". Már csak azt nem értem, hogy akkor miért ő vetette fel, hogy pont ezen a vasárnapon fussunk össze, aztán miért ő az, aki szó nélkül visszalépett. Öt napon keresztül beszélgettünk, ennyi elég volt ahhoz, hogy valamennyire megkedveljem. Egy szóval tudom jellemezni az aktuális hangulatomat: csalódott. Főleg azért, mert én tényleg bírtam, azt szűrtem le az üzenetekből (mellesleg írta is), hogy fordítva is így van, azonban végül esélyem sem volt jobban megismerni. Talán így a jobb. Rosszabbul élném meg, ha előbb közelebb enged magához, majd ellök. Szóval ez van. Jelenleg nincs olyan srác, akivel komolyabban ismerkednék vagy szeretnék ismerkedni. Az igazat megvallva úgy tűnik, mintha jól meglennék egymagam, de érzem, hogy hiányzik mellőlem valaki, ehhez viszont hosszú és néha fájdalmas út vezet, amit már nem biztos, hogy most át szeretnék élni.

A hétvége folyamán meghozták a kedvem, hogy újranézzem a Harry Potter-filmeket. Van egy barátom, aki eddig nemhogy a könyveket nem olvasta (pedig könyvmoly), de a filmeket sem látta, és ő most pótolja be, és ő említette egyik este. Nekem nem is kellett több. Elég jól haladok, mert tegnap este már a negyedik részt kapcsoltam be, és rendkívül élvezem, mert sok idő telt el, hogy utoljára láttam volna. Ami külön örömet okozott, hogy a titkok kamrájának egy bővített változatát találtam meg - kb. 20-30 perccel hosszabb, és azok a bevágások kerültek bele (szinkronosan), melyeket a youtube-on is fent vannak, mint kimaradt jelenetek. De eddig fogalmam sem volt, hogy ebből készült ilyen vágás is, pláne magyar szinkronnal... Úgyhogy a következő pár napra megvan pár órányi elfoglaltságom, még ha nem is olyan érdekes. Viszont Haaarry Potteeeer, ahhh. Megint kiélhetem a Mardekár-ház és Draco Malfoy iránti mérhetetlen rajongásomat.

Most épp élvezem a csendet. Megint. Ugye feljöttem anyához Bp.re, mert a héten egyedül van a lakásban (bár tegnap estig ő sem volt itt), de napközben ugye dolgozik. Örülök, hogy így alakult, ugyanis már egy nap is sok volt otthon a többiekkel. Nem tudom, mi változott, amiért a szokásosnál is rosszabb közérzetem van apáéknál, mégis így van. Elvileg péntekig a fővárosban maradok, amit valahogy a tervek és emberek hiánya miatt nem maxolok ki eléggé. Ha minden jól megy, akkor holnap vagy holnapután egy barátommal találkozom - mozi volt tervben, viszont annak lőttek. És nagyjából ennyi. Volt egy kósza ötletem, hogy akkor egyedül elmegyek megnézni egy filmet, azonban egyik sem érdekel annyira, hogy társaság nélkül is élvezzem. Menjek sétálni? De nyár van, aggódom, hogy túl sok ember venne körül. Könyvesbolt felé sem vehetem az irányt, mert akkor minden félretett pénzemet elköltenék egyszerre, annyi új könyv jelent meg mostanában, amit el akarok olvasni. Addig vagyok erős, amíg nem kerülök a közelükbe, utána már menthetetlen.

#73

2017.07.15. 08:00, Bence

Mivel most épp Budapest felé tartok busszal, ezt a bejegyzést még tegnap este megírtam, ugyanis ihletet kaptam hozzá. Mégpedig a társkeresős élményeimről, a véleményemről az egész rendszerről és a melegek ismerkedéséről - minden a saját szemszögemből, szóval akár inreális is lehet minden.

Nem tudom, hogy bevallottam-e már bárhol/bárkinek is, hogy a felnőtt korhatár alatt (18), ami egyben a társkeresőkre való regisztrálás alsó határa is, fent voltam már. Ami a legviccesebb, hogy mindegyik nevében benne van/volt a gay szó (értem itt a gaypoint-ot, gayromeo-t vagy az ősrégi gayrandiparti-t). Ugye milyen borzalmas nevek? :D Azt hiszem, tizennégy-tizenötévesen mehettem fel először egy ilyenre, amikor még csak nem is voltam biztos benne, hogy homoszexuális vagyok. Mondanom sem kell, hogy az emberek ráugranak a fiatalabbakra, már csak a koruk miatt is meg akarják szerezni őket. Viszont voltam olyan értelmes és egyben félénk is, hogy senkinek sem dőltem be, nem is találkoztam soha senkivel. Ezt utólag sem bánom.

Amelyik szerintem a legnormálisabb, az a Planetromeo. Ezt használják legtöbben a magyar homo- és biszexek körében, ebből kiindulva itt van a legtöbb esélyed bármire is. Az utóbbi pár évben ezen voltam fent - hol hosszabb, hol rövidebb ideig. Sajnos, amíg nem fogadtam el magam 100%-ban, nos, addig nem mertem belemenni rendes randikba. Így általában az lett a vége, hogy vagy valamelyikünk érdeklődése alábbhagyott, vagy halogattam, amíg meg nem untak. Hogy jó volt-e ez? Nem szereztem sok tapasztalatot a személyes ismerkedésben, de megtanultam kiszűrni az idiótákat, az öregebbeket (akik rendszerint nem értik meg, ha engem zavar a 30-40(!) év korkülönbség), a szexet keresők (rengetegen vannak).

Ugye ha fiúként vonzódsz más fiúkhoz, akkor az utcán nem könnyű leszólítani valakit, vagy akivel egész buszon keresed a szemkontaktust, az észre sem vesz. Marad a társkereső. Itt találtam rá eddig két srácra, akikbe beleszerettem (nem megyek bele, mert rinyáltam róla már épp eleget), azaz van esély normális embereket találni, bár tény, hogy ritkák.

Elég hosszú kihagyás után regisztráltam fel újra. Még mindig nem tudom megmagyarázni, hogy mit várok, de néhány pozitív visszajelzés nem árthat - a negatívakat pedig nem hagyom, hogy elvegyék az életkedvem. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, akinek eddig küldtem rendes arcképeket, azok helyesnek tartanak/tartottak. Segítek: sosem gondolom magam annak. Sőt, még azt is többször megkaptam, hogy szépek a szemeim - ezt még képes is vagyok elfogadni.

Jelenleg megtalálnak ezek a csoportok... Akik látják, hogy pár évvel kívül esnek a korosztályon, de azért rákérdeznek, hogy van-e esélyük (nincs). Akik jóval öregebbek, de pénzt ajánlanának, ha bizonyos... nevezzük szolgáltatásokat nyújtanék (mivaaaan?). Akik korban hozzám illenének, de nem akarnak többet alkalminál vagy "barátság extrákkal"-nál (köszönöm, kihagyom). Akik nem tudnak összerakni egy épkézláb mondatot vagy üzenetet (megértem, hogy kb. messengerszerű beszélgetések vannak, de tudjon írni). Akik két üzenet után életük szerelmét látják bennem, elkezdenek drágának hívni, és eltervezik, hogy napokon belül összebújva alszanak velem (talán a legrosszabb). És marad az a kis százalék, akik bejönnek külsőre, megfog valami a belsőjükben, el tudok velük beszélgetni, és így tovább. Velük aztán vagy összejön, vagy nem.

Ebben a pillanatban egy olyan srác van, akivel jól kijövök. Vele meg is beszéltem egy vasárnapi találkozót - vagy ahogy felhívták rá a figyelmemet randit. Elvileg sétálni megyünk, aztán felmegyünk hozzám beszélgetni. Héééé! Ha most azt gondolod, hogy ennek tudod mi lesz a vége, akkor hatalmasat tévedsz, vagy nem ismersz eléggé. Nem fogok lefeküdni vele. Nem fogok rámászni, és fordított esetben is leállítom/kidobom. A lényeg, hogy fesztelenebbül tudjunk beszélgetni. Ez a terv. Nem vészmadárkodom, de ha rosszul is végződik, akkor sem fogok megtörni. Egyszerűen úgy állok hozzá, hogy ha összejön, akkor rendben, viszont ha nem, akkor sincs vége a világnak.

#72

2017.07.12. 12:30, Bence

Nem tudom, mi vezetett ahhoz, hogy hétfő este újból regisztráljak arra a meleg társkeresőre, ahol már néhányszor megfordultam. Talán az, hogy olyan nagyon magányosnak éreztem magam, amit képtelen voltam kezelni. Vagy csak társaságra, beszédpartnerre vágytam. De a lényeg, hogy megtörtént. Annyira sok nem változott az elmúlt hónapokban, az emberek többsége megmaradt - mégis megismertem egy-két érdekes személyt. Viszont minden annyira az elején van, hogy nem írok részleteket... Aztán ki tudja, talán rátalálok valakire.

Közben tegnap késő este megérkeztek apáék is. Igen, vége a csendnek és a nyugalomnak, megint beosztják helyettem a saját időmet és valamilyen szinten korlátozva leszek. Mint kiderült, nekem (és ezt kihangsúlyozták, hogy csak nekem) nem hoztak semmit, mivel nem iszom alkoholt, és nem tudtak kitalálni semmit. Egy képeslap vagy bármi elég lett volna. Erre azt mondják, hogy arra gondoltak, majd adnak pénzt. Wooow! Inkább visszanyeltem a választ. Ma alig keltem fel, már kiverték nálam a biztosítékot egy olyan dolog miatt, amit csak mostohaanyám fújt fel. Ezért gondolkozom egy erősebben, hogy hétvégén felmegyek Budapestre (anyához) egy hétig.

Kezd egyre jobban kibontakozni a fejemben egy novellaötlet, már majdnem teljesen összeállt. Csak azt nem tudom, hogy mennyire leszek képes ugyanúgy papírra vetni. Mindenesetre nem hagyom eltűnni, mert egész jónak ígérkezik - már amennyire a saját szememmel látom. Utána még kitalálom, hogy feltöltöm-e ide.

Szinte mindenki, akit ismerek dolgozik nyáron. Egyedül én vagyok ennyire egy hatalmas, lusta, trehány disznó, hogy nem érzek affinitást a nyári munkához? És a lustaság csak egy része a problémának. Élvezem a semmittevést, kivéve persze, amikor mérhetetlenül unatkozom és nincs mit csinálnom. Telnek az órák, a napok, a hónapok, de nem történik semmi érdekes, nem változik semmi, legjobb esetben is stagnál az életem.

Oh, egyébként ma van pontosan három hónapja, hogy beszéltem vele. Igen, a "vele" azt a srácot jelenti, akivel ismerkedtem, akibe beleestem, és aki aztán elfelejtett. Úgy vettem észre, hogy az idő múlásával könnyebb elviselni a fájdalmat. Azt azért nehezen hiszem, hogy valaha teljesen begyógyul a seb, de annak is örülök, ha fokozatosan enyhül. Nyilván gondolok még rá, mert amúgy most sem hoztam volna fel, viszont szerencsére egyre ritkábban. Így jártam. Tanultam az esetből - bár nem tudom megfogalmazni, hogy mit.

#71

2017.07.10. 09:30, Bence

Mivel tegnap előtt befejeztem a 13 Reason Why (13 okom volt) sorozat első évadát, arra gondoltam, hogy hozok róla egy értékelést, ajánlót vagy bárminek is nevezzük. Természetesen minden spoilertől mentes lesz.

Még a sorozat megjelenése előtt el akartam olvasni a könyvet, amiből készült, azonban addig halogattam, amíg már nem lehetett kapni sehol - szó szerint sehol. Így az lett a vége, hogy beletörődtem: a sorozatot nézem meg előbb. Viszont eredeti nyelven biztosan be fogom szerezni a könyvet is, mert érdekel a kettő közti hasonlóságok és különbségek.

Több, mint egy hónapja kezdtem el nézni, akkor még a kollégiumban. Beosztottam magamnak, hogy napi egy rész és nem több - ugyanis mindig beleesek abba a hibába, miszerint órákon keresztül csak pörögnek és pörögnek az epizódok, amíg el nem fogynak. Szóval minden egyes nap egy-egy. Ami később meglepett, hogy ebben az esetben néha nem volt hangulatom hozzá. Ezért is húzódott el eddig.

Amivel még nem árulok el semmilyen titkot a cselekményből: arról van szó, hogy egy lány, Hannah Baker öngyilkosságot követ el. De előtte összegyűjtötte és felvette kazettákra az okokat, amelyek ahhoz a végzetes döntéshez vezették. Mi pedig ezeket ismerjük meg szép sorban. Így a két "főszereplő" közül ő az egyik... a másik Clay. Ami szokatlan volt, hogy nem csak velük tudtam többé-kevésbé (inkább többé) azonosulni, hanem sok más karakterrel is. Lehet, hogy elfogult vagyok, mert nekem eléggé bejött, de nagyon bírtam Alex-et - még az orrpiercingje ellenére is. Oh, és remek színészeket találtak.

Egy dolog biztos (és említettem is): kell egy hangulat a sorozathoz. És el kell fogadnod, hogy nem lesz utána jö kedved, nem leszel vidám, nem mosolyogva állsz fel a monitor elől. Azonban segíthet megérteni magunkat, másokat. Sok ember véleményét hallottam már az öngyilkosságról még a sorozat előtt is (teljesen más kontextusban), és gyakran mondják, hogy az sosem megoldás, ha véget vetünk az életünknek. Illetve sosem élhetünk meg olyan rossz dolgokat, ami miatt el kellene dobnunk a saját életünket. Az én véleményem, hogy akik ilyet mondanak, azok vagy elég erősek túlélni, vagy nem éltek át olyat, ami után kilátástalanná vált minden. Ja, és a félreértések elkerülése végett kijelentem, hogy senkit sem buzdítok öngyilkosságra!

Kíváncsian várom, hogy mit kapunk a következő évadban, mert amit eddig láttam, az zseniális. Szívesen ajánlom bárkinek, mert tanulságos is egyben  Ha eddig gondolkoztatot, hogy elkezdjétek-e, akkor remélem, hogy kicsit meghoztam hozzá a kedveteket.

#70

2017.07.07. 15:00, Bence

Hogyan telt a hetem? Nem is jól, nem is rosszul. Hiába ment el a család nyaralni, amit már előre vártam. Annyiban mindenképp jobb, hogy csend van, én osztom be az egész napomat, azt eszek, amit szeretnék, és így tovább. Persze vannak kötelező teendők itthon (takarítás, bevásárlás, főzés, mosás, rendrakás, növények öntözése, kisállatok etetése, hasonlók), de ezek sem veszik el az egész napom.

Ugye öcsém is itthon maradt - sajnos. Elméletben dolgozik nyáron, viszont most négy teljes napig szabad volt, így engem boldogított. Az egy dolog, hogy konkrétan semmiben sem segít, azt elfogadtam. Ám még így is tud azért hisztizni, mert nem viszem el autóval dolgozni, és ezért bicikliznie kell. Nem hal bele - ha mégis, akkor sem lesz bűntudatom.

Valamelyik nap kádban fürödtem. Nem is emlékszem, hogy utoljára mikor fordult elő ilyen. Ugye a koliban csak zuhanyozni lehetett, itthon pedig sosem volt időm rá: négyen vagyunk egy fürdőszobára, mert csak apáéknak van külön. Szóval most kiélveztem. Teleengedtem forró vízzel a nagy sarokkádat, aztán majd' egy teljes óráig áztattam magam a habok közt. Szinte fizikai fájdalmat okozott kiszállni.  Holnap vagy holnapután biztosan meg fogom ismételni.

Egy izgalmasabb hír, hogy augusztus közepére szerveződött egy kisebb nyaralás/kirándulás, amire én is megyek. Egyik barátom találta ki, és meghívott engem is. Kicsit fura, hogy a négy emberből egyiküket ismerem csak, a többiekkel csak neten beszéltem. Egy teljes hétvégéről van szó, Pécsen - ahová már a szállást is lefoglaltuk, amit a lányok valamiért a "cuki" szóval írnak le. Kíváncsi vagyok, mi fog kisülni az egészből, és hogyan fogom érezni magam. Az talán segíteni fog, hogy nem teljesen idegenekkel megyek. Majd kiderül. Mindenesetre várom. :D

Maga a nyár még mindig a legrosszabb: nem írok, alig olvasok, nem festek, ritkán nézek sorozatokat, nincs ötletem a rajzokhoz... Semmi kreatívat sem csinálok. Ezek mindig tanítás alatt jönnek elő, amikor kevesebb időm jut rájuk.

#69

2017.07.03. 13:00, Bence

Biztosan szóba került már, hogy van jogosítványom. Nos, ennek a megszerzése elég régre nyúlik vissza...

Még 2012-ben (belegondolva, ez már majdnem öt éve volt), azaz a gimi harmadik évében hírdettek kresz-tanfolyamot. Némi gondolkodás után jelentkeztem, mert akkoriban töltöttem be a tizenhetet, plusz iskolán keresztül a tanfolyamért nem kellett fizetni, csak a vizsgáért és később a vezetésért. Emlékszem, hogy mindig hétfőn és csütörtökön tartották a kresz-órákat. Úgy a tanfolyam felénél járhattunk, amikor szóltak, hogy a háziorvostól (vagy gyerekorvostól) szerezni kell alkalmasságit, ugyanis addig a kresz-vizsgát sem lehet letenni

Na, és itt kezdődtek a bonyodalmak. Az orvos előtt direkt elmentem a szemészhez, így próbáltam felgyorsítani a folyamatot, hogy ne utána küldjenek még el. Ennek ellenére is kérték, hogy vegyem le a szemüvegem és olvassam el a táblát. Most komolyan? Ott a papír, hogy mennyire rossz a szemem, nyilván nem fogom látni az első számot sem. Csak írják rá az alkalmasságira, hogy szemüvegben vezethetek. Hát nem... Tudni kell, hogy akkor még nagyon, de nagyon rossz volt a szemem (lehet, hogy hihetetlen: -15 és -17). Telefonáltak, mert nem tudták, mit csináljanak. Végül arra jutottak, hogy kérjek időpontot olyan szakorvoshoz, aki általában munkavállaláshoz ad alkalmasságit - nem tudom a rendes megnevezését. Csodás. Egyik nap, előbb befejezve a sulit elmentem oda. Időpontra mentem, mégsem hívtak be több órán keresztül. Remek. Viszont már be kellett volna adni az igazolást az autósiskolának. Szerencsére apa ismeri őket, ezért könnyen elintézte, hogy kapjak haladékot, amíg elintézem.

Következő alkalommal rendesen sorra kerültem. Erre azt mondja az orvos, hogy nem hozzá kellett volna küldeniük, hanem egy szemészhez, de ha ott vagyok, akkor már mindegy. A látásom miatt mentem, mégis a szívműködéstől kezdve mindent megnézett. Aztán küldött át a szemészhez - aki ugyanaz, mint ahová először mentem. Ott megkaptam, hogy ilyen rossz látással nem vagyok alkalmas, így elutasították az alkalmasságim. Ezért döntöttünk egy évvel később a szemműtét mellett, mert úgy már megkaptam az igazolást.

A műtét után nem álltam neki újra azonnal a kresz-nek, mert ott volt a nyelvvizsga, az érettségi és a felvételi. A nyár is kiesett. Ősztől a BME-re jártam, nem jó. Végül 2015-ben ugye egyetemet váltottam  - és ezzel együtt volt egy szabad félévem -, és akkor apa felajánlotta, hogy kifizeti a jogsit, ha akkor megszerzem. Belementem. A kresz-re fel tudtam készülni online, nagyjából tíz órát fordítottam rá. Megvártam a következő vizsgaalkalmat, amikor is 4 hibaponttal simán átmentem. Már június volt. Az autósiskola "főnökéhez" jelentkeztem a vezetéshez, mert ő volt jóban apával. Heti három nap is jártam, legtöbbször reggel, így elég hamar a végére értem a kötelező óraszámnak. Szeptemberre az utolsó néhány alkalom maradt, hogy a 22-ei forgalmi vizsga előtt is gyakoroljak.

A vizsgán sem volt nagy gond, kicsit izgultam, volt egy neccesebb fékezés (amiért kaptam 5 hibapontot), mégis sikeres volt. Pedig előtte az oktató azt mondta, hogy biztos nem fog sikerülni. Akkor miért küldött el vizsgázni? De sikerült.

Postán megjött a jogsi. Viszont utána ugyanúgy nem vezettem, mint előtte. Nem szerettem. Minden olyan sok stresszt okozott, hogy nem éreztem jól magam a volán mögött. A forgalomban annyi inger ér az autóban, annyira kell figyelni, másokra hagyatkozni, hogy nem lehet mindent előre megtervezni, nem tudhatod előre, hogy egy zebránál lesz-e gyalogos, milyen színű lesz a jelzőlámpa, és így tovább. Ezt pedig nem szeretem. Az sem segített, hogy apáék folyton erőltetni akarták a vezetést, "kell a rutin". De én nem akartam rutint. Több mint másfél év telt el azóta, és közben talán háromszor-négyszer vezettem, mindig ült mellettem egy felnőtt. És a stressz nem múlt el.

Most úgy alakult, hogy öcsémmel maradtam itthon kettesben. Szinte arra vagyok utalva, hogy autóval menjek bevásárolni, mert a bolt messze van, illetve nem is tudnék elvinni mindent biciklivel/gyalog. Ezért történhetett meg, hogy ma ismét vezettem. Azt hiszem, félig-meddig magabiztosan álltam neki. Hiszen vezetni egyértelműen tudok, csak önbizalmam nincs, és túl sokat aggódom közben. Belülről úgy tűnt, hogy nem kezdőként vagy ügyetlenként vezettem, nem vánszorogtam, ment a parkolás, a tolatás. És még az sem volt baj, hogy a főútról betolassak a kapun - nem akadályoztam a többi sofőrt.

Nem azt mondom, hogy mától minden nap vezetni fogok, nagyobb távokra indulok. De talán... talán heti egyszer elviszem az autót. Majd kiderül.

#68

2017.06.28. 10:00, Bence

Kivételesen megtartom a szavam, és valóban egy tematikus bejegyzéssel jövök, ahogy azt tegnap megígértem (magamnak). Arra gondoltam, hogy leírom, miért is döntöttem a vegán étrend mellett, mik az eddigi tapasztalataim, megváltozott-e tőle az életem, stb.

Nem tudom, hogy pontosan mikor is kezdődött ez nálam. A blogon felszínesen visszakerestem, és először talán május 11-én írtam róla, ami úgy másfél hónappal ezelőtt volt. Belegondolva: nincs is bizonyos határ, amitől kezdve "oké, most már teljesen vegán vagyok". Ha lenne, akkor sem lenne értelme azt állítani, hogy (hasra ütésre mondok egy dátumot) 2017.01.03-a óta tértem át. Épp elég az, hogy 2017-ben.

Na, és most jön a miért... Az a fura, hogy bárki - ismerősök, barátok vagy rokonok közül - megtudja, hogy vegán vagyok, akkor az első kérdése: "És hogy jött ez?". Ezen alkalmakkor csak rávágtam, hogy nem tudom, mivel lényegesen könnyebb volt, mint tíz percig kifejteni, majd vitázni rajta. De akkor miért is lettem vegán? Abból indultam ki, hogy kell valamilyen változtatás az életemben, amit végre én magam tudok irányítani. Nincs vallási vonatkozása - eleve elhatárolódok mindegyiktől. Talán erkölcsi döntés volt. Nem az emberek húsfogyasztásával van bajom, sokkal inkább az állatok tartásával, megölésével. Gondoljunk bele abba, hogy biztos nem csak annyi húst árulnak a boltokban, ami ténylegesen el is fogy. Amit nem vesznek meg, azok egy része biztos a szemétbe kerül, szóval az állat feleslegesen halt meg. Ugyanez igaz a tejre, a sajtra, és így tovább. Hogy a tehén nem hal bele, ha megfejik? Nos, mivel szerintem arra mennek, hogy minél több tejet termeljenek, ugyanúgy nem jó nekik. Kihangsúlyozom, ezek kizárólag az én véleményem. Nem váltam olyanná, aki mostantól elítél mindenkit, aki nem vegán.

Láttam egy zseniális képet, amit most megpróbálok megtalálni. Tessék: KÉP. Ez már azt követően került a szemem elé, hogy vegán lettem, de tényleg elgondolkodtató. Főleg, hogy egyes kultúrákban, országokban például esznek kutyát (vagy akár macskát is). Aztán ott az a jelenség, hogy nem olyan állat húsából készítenek ételt, ami nem is kimondottan haszonállat - gondolok itt a cápalevesre vagy a rántott krokodilra. Egyébként a kígyóbőrből készült táskákat, a bunkákat és a nappaliba kiakasztott szarvasfejet régebben sem tudtam tolerálni.

Egyik napról a másikra vegán lettem? Nem, a lényeg a fokozatosság volt. Eleinte csak a tehéntej helyett használtam növényi alapú tejet (szójatejet, később mandulát, rizst, morogyót), de mellette ettem sajtot, felvágottat meg hasonlókat. Igen, furcsának tűnhet, hogy előbb iktattam ki a tejet, mint a kimondott húskészítményeket. Utána jött a tofu, a tojás nélküli tészták, a joghurtok és pudingok elkerülése, viszont legkönnyebben az édességek elhagyása ment. Rájöttem, nem az kell, hogy a húsételeket készítsem el csak tofuval. Sokkal többet és jobbat ki lehet hozni az egészből, ha másfajta ételeket főzök - ezért így is tettem... Most már ott tartok, csak vegán alapanyagokat használok, semmilyen állati eredetűt nem viszek be a szervezetembe (tudomásom szerint).

Számomra a legfurább az volt, hogy gond nélkül vehetsz olyan termékeket, aminek a hátulján szerepel a szokásos "Nyomokban tejet, tojást tartalmazhat"-szöveg. Persze, ahogy mindenki más, én is tudom, hogy valójában csak a jogi dolgok miatt tüntetik fel, mert ugyanabban az üzemben készült, és nyilván nem került bele semmi olyan. Csak az elején pont azzal szenvedtem, hogy például a kakaópornál ne legyen ott a tej, és közben nem is számít.

Lett valamilyen eredménye? A változást mindenképp megkaptam - még ha nem is javult tőle a hangulatom, ahogy azt ostobán reméltem. Ellenben több zöldséget és gyümölcsöt építettem be az étrendembe, mint amit eddig összesen ettem. Illetve gombát is egy hónapja kezdtem el enni. Hogy ne mindig szendvicset egyek, egyre többet főzök és sütök, legyen az reggeli, ebéd, vacsora, desszert - vagy épp sajt. Sajnos továbbra sem eszem kimondottan rendszeresen vagy sokat. Bár pont nem vártam, hogy majd most hízni fogok, hiszen már lemondtam arról, hogy túllépjem a 60kg-ot (aktuális tömegem: 57kg).

Nem hiányzik a hús? Nagy ritkán gondolok rá. Sokkal nehezebb volt elhagyni a sajtot, mivel azt imádtam minden formájában. Pont a napokban találtma minden hozzávalót, hogy készíthessek magam saját vegán sajtot, ami meg is történt - lényegéven egy kenhetőbb sajtkrémet. Egyszer fordult elő, hogy ettem húst, de arról írtam is utána a blogon.

Meddig fog tartani? Nem tudom. Nincs egyfajta tervem, miszerint egy hónapig, egy évig vagy egy évtizedig vegán leszek, aztán annyi. Valahol olvastam, hogy a legtöbb ember egy idő után egyszerűen csak visszaáll a húsételekre. Úgy állok hozzá, hogy nem kényszer, addig csinálom, amíg akarom. Ha holnap húst ennék, akkor húst fogok enni. Ha este camembert sajtot szeretnék a szendvicsbe, akkor rakok bele.

Amúgy pont tegnap este történt, hogy legszívesebben feladtam volna az egészet. Nem azért, mert húst vagy tejterméket akartam enni. Egyszerűen olyan hangulatba kerültem, amikor annyira szétesek, hogy a világon semmi sem tud érdekelni. Nem is vacsoráztam. Csak felmerült a gondolat, hogy mennyivel egyszerűbb lenne hagyni az egész vegán dolgot, azt enni, amit mások. Nem kellene drágább tejet, joghurtot vagy bármit venni. Felmerült az összes olyan párbeszéd, amikor valaki szerint majd egy hét múlva abba fogom hagyni. Nem értik, hogy nem kell kényszeríteni magam a hús elhagyására. Most akkor szerintük nem vagyok elég kitartó vagy csak rám vetítik ki, hogy ők nem térnének át erre az étrendre? Nem tudom. Átgondolom az egészet. Így vagy úgy, de túljutok ezen a válságon.

#67

2017.06.27. 16:45, Bence

Továbbra is írtózom a nyártól, és ezen a június sem változtatott semmit. Ha nem lenne klíma a házban, akkor nem nagyon bírnám ki bent ezt a hőséget, pedig a nap nagy részében nem is húzzuk fel a redőnyöket. Még rosszabb, amikor főzök vagy sütök valamit. De mint mondtam, szerencsére csak bekapcsolom a klímát, és egészen lehűl a benti levegő.

Az utóbbi pár nap eseményeit kb. két-három sorban össze tudom foglalni: amerikai fánk sütés, vegán sajt készítés (finom lett), végre grillezett sajtos szendvics reggelire, átlagosan napi 53 perc tusolás, olvasás (Maggie Stiefvater: A Hollókirály), sorozatnézés (még nem fejeztem be a 13 Reason Why-t), tűrhető alvásidő. Oh, és egyre jobban várom, hogy a többiek végre elhúzzanak nyaralni, mert kezd sok lenni. Nem igaz, már egy ideje fáraszt az egész. Számolom vissza a napokat és az órákat, hogy végre szombat este legyen - ugyanis akkor indulnak. Majd közel két hétig mindent nekem kell megcsinálni itthon, de még így is simán bevállalnám hosszabb időre is.

Talán jót tenne, ha külön költöznék. Független akarok lenni? Nem tudom. Lehet, hogy csak most érzem így, amikor egyhuzamban sok időt kell velük töltenem, és egyszer elmúlik. Arra viszont nincs nagy esély, hogy a közeljövőben saját lakásom legyen, vagy akár valakivel közös, akit ismerek. Nem szégyellem bevallani, hogy megszoktam egy bizonyos életszínvonalat, amit nem tudnék könnyen feladni. És nem is nagyon kell megdolgoznom semmiért. Persze, fizetem a saját telefonszámlámat és a mobilnetem (bár most nyáron pont nem), plusz idén a kolit is... Így hogy ezt most leírtam, le is mondtam, hogy valaha 100%-os elégedettséggel költözzek el. Nem fogok olyan jól keresni, hogy ne kelljen lemondanom dolgokról, amikkel természetesen nincs is baj. Csak el kell fogadnom.

Bár szeptermberben kereshetnék valami munkát az egyetem mellé. Úgysem lesz túl sok órám - bár szerencsére több, mint tavasszal volt-, és akkor kereshetnék albérletet. Nem valószínű, hogy önállóan fizetni tudnék mindent, de.. Áhhh, tényleg nem tudom.

Tényleg az kell, hogy odafigyeljek. "Napi teendők: 1. belégzés, 2. kilégzés". Az én esetemben ezt metaforaként kell értelmezni, mert a tényleg légzéssel nincs számomra észlelhető problémám. Azt veszem észre, hogy végtelenül csapongnak a gondolataim, lassan én sem tudom követni a saját mondataim közti összefüggéseket a bejegyzésben. Esetleg megtervezhetném fejben, hogy valami témákról írjak, céltudatosan., összpontosítva, fegyelmezetten. Legközelebb kipróbálom.

#66

2017.06.25. 11:45, Bence

Még mindig nem vagyok a legjobb hangulatomban, és előreláthatólag nem is leszek, amíg itthon vagyok. Rá kellett jönnöm, hogy az egyik stresszforrás maga a családom. A nyárra sajnos így marad, mert más megoldást nem nagyon látok.

Tegnap négyen (apa, mostohaanyám, legfiatalabb öcsém és én) elmentünk vásárolni Kecskemétre. Igazából többen mentünk, összesen nyolcan, csak szerencsére két külön autóval mentünk. Hogy miért akartam menni? Mert amikor megkérdezték, hogy szeretnék-e, akkor tudtam: vagy megyek, vagy öcsémet is itt hagyják. és vigyázhatok rá. Önző vagyok? Igen. Igazam volt? Igen. Utálom magam emiatt? Kizárt.

DIrekt korán keltem, mert kilencre tervezték az indulást - így aztán nem is aludtam öt óránál többet. Számítanom kellett volna rá, hogy valaki nem fog időben elkészülni, hogy valaki még 9kor fog hajat mosni, és így tovább. Végül egy 40-45 perces késéssel útnak is indultunk. Ami jó, hogy Kecskemét kb. egy órányi távolságra van tőlünk.

Elsőként a Metro-ba mentünk. Ott elsőként tapasztalhattam meg, hogy öcsém (hároméves voltából adódóan) rohangálni fog, mindent megfogdos, felmászik a futógépre... De véleményem szerint ez nem magyarázható csupán az életkorával. Ha a szülők többször elvinnék magukkal, nyilván egy idő után kevésbé jelentkeznének az előbbi tünetek. Amket sikerült találnom itt és meg is vettük: vegán majonéz (kezdtem unni a mustárt), amerika fánk sütőforma, vegán pástétomok (kiemelten kárminmentes változatok). Nekem már a majonézért is megérte.

A másik család, akikkel mentünk, nos a gyerekeken igencsak látszik a súlyfelesleg (tizenegy-tizenkét év körüliek mindketten). Ennek ellenére a szüleik simán hagyták, hogy itt is cukros üdítőket igyanak, meg kaját is vettek, amit a parkolóban megettek. Ám még ezzel nincs is vége. Már ekkor kijelentették, hogy még így is a McDonald's-ban akarnak enni. Miii? Én reggel nyolckor ettem egy fél szendvicset, és ennek ellenére sem mennék gyorsétterembe.

Utána mentünk a Malom bevásárlóközpontba. Nem igazán akartam semmit kérni magamnak, pedig a ruhák között is nézelődtem, találtam is egy-két jó darabot, de... áhh. Van egy csomó ruhám, nem is tudom mindet hordani. Majd nyár vége felé. Egy célom volt: a Libri. Ezért amikor a többiek cípőt néztek, jeleztem, hogy a könyvesboltban megtalálnak. Miután eltöltöttem ott egy órát (és a kezemben tartottam négy könyvet), felhívtam apát, hogy kérjek tőle pénzt - mert az enyémet a kocsiban hagytam. Hát nem vette fel. Tíz perc keresgélés után rájuk találtam - természetesen - az éttermes résznél (igen, a fiúk kezében a mekis kaja). Már javában ettek, ami azért volt kellemetlen, mert addigra éhes lettem, mégsem szóltak előtte, hogy menjek. Szóval utána el is ment a kedvem, nem kértem semmit, se pénzt, se ebédet.

Következett a Decathlon (nagyjából sportszerek, sportruhák halmazának nevezném), ahol én aztán sosem fogok találni semmi olyat, ami felkelti az érdeklődésemet. Nem is megyek bele...

Végül az Auchan jött. Célzottan a vegán termékekhez mentem. Sikerült találnom fekete bab könzervet (amit eddig csak Bp-n tudtam venni), natúr kesudiót (kell a vegán sajtomhoz), aaa. A legjobb viszont az volt, hogy kívül volt egy biobolt, ahol árultak élesztőpelyhet és tápióka keményítőt is. Gyorsan be is szereztem a nagyobb kiszerelésekből. Így ma vagy holnap vegán sajtot fogok készíteni, Már nagyon várom, mert eléggé hiányzik a sajt. Nem konkrétan az íze miatt, hanem hogy példuál a szendvicskrémre, pizzára vagy bármire tudjak tenni.

Majdnem este 6 óra volt, mire hazaértünk. Gyorsan csináltam magamnak kaját - igen,csak magamnak -, majd bevonultam a szobámba laptopozni. Nyolc körül már éreztem, hogy fáradok, mert egész héten alig aludtam (átlagosan két nap alatt összesen aludtam annyit, amennyi egy éjszaka egészséges), plusz a fejfájásom is kezdett kialakulni. Erre fél 10kor csörög a telefonom: öcsém az. Nem volt itthon, ahogy apáék sem. Vigyem el őt kocsival, hozzátéve,hogy apa is üzeni. Hát mondom, ez csak egy vicc. Késő este van, szinte már aludtam, meg amúgy is utálok vezetni, nem nagyon számít az időpont. Valahogy nem jutott el a tudatáig, hogy azt mondom, épp alszom. Ha csak minden második alkalommal megtenné, amit kérek tőle, vagy betartaná, amít ígér, akkor talán megfontolnám, hogy néha elfuvarozom. Na most így járt - megoldotta máshogy.

Egyébként megrendeltem egy vegán gasztronómiai könyvet, miközben ezt a bejegyzést írtam. Nem is pont a kimondott ételreceptekért, sokkal inkább, mert az elején voltak benne sajtreceptek meg hasonlók. Igen, még tart az "őrület" - ahogy mások fogalmaztak.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |