Dreaming for life

#25

2017.02.04. 13:02, Bence

Az úgy volt, hogy valamit mindenképp akartam ma írni egy bejegyzésben. Ezért méretre szabtam a fent látható képet (amit még Instagramra töltöttem fel), feltöltöttem, beléptem a blog szerkesztői felületébe... És ez volt az a pillanat, ahol elakadtam.

Nem volt konkrét témám. De most beugrott, hogy mi lenne, ha hoznék egy kedvencek listát? Mindenféle rendszer nélkül felsorolnám a kedvenc filmem, a kedvenc szuperhősöm nevét, stb. (Kérlek, ne írjatok le csak azért, mert ilyen uncreative dolog jutott eszembe!) Lássunk is neki...

#kedvenckönyv: Benjamin Alire Sáenz - Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában.

#kedvencétel: Quesadillas. Mexikói melegszendvicsnek is nevezik, két tortilla között sajt, hús, zöldségek, stb. Ja, és az a legfinomabb, ahogy magamnak csinálom.

#kedvenctantárgy: Filozófia. Nagyon tetszett, amikor ezt tanultuk gimnázium utolsó évében.

#kedvencközösségimédia: Instagram. Egyértelműen azt használom a legtöbbet, és eléggé ráfüggtem, a többit pedig jelentősen hanyagolom.

#kedvencyoutuber: Pingvinharcos (Sirius). Minden videóját és streamjét megnézem, ha tehetem azonnal. Tetszik a stílusa, a személyisége és az egész csatornája.

#kedvencszénsavasüdítő: Szinte sosem szoktam ilyet inni, legfeljebb moziban, de akkor viszont inkább Sprite-ot. De az utóbbi egy évben ez csak 3 alkalmat jelent.

#kedvencünnep: Nincs ilyen, ugyanis egyiket sem szeretem. Nem azért, mert "a multik elveszik a karácsony igazi értelmét", vagy hasonlók. Egyszerűen nem érdekelnek.

#kedvencévszak: Tél. Ha esik a hó, akkor gyönyörű a táj, és úgy minden. Szeretem, amikor bent ülök a melegben, de a kinti hidegben is jól elvagyok.

#kedvencszín: Fehér és fekete, illetve ezek között az öszes szürke. Nincs bajom a kék, piros vagy akár sárga dolgokkal sem, csak valahogy nem azok a kedvenceim.

#kedvencsorozat: Once Upon A Time. Imádom, imádom, imádom!!! Többször újranéztem, láttam a legújabb évad részeit is, és a karaktereket örökké szeretni fogom.

#kedvencruhadarab: Farmernadrág. Nem meglepő, állandóan csak azt hordok, ezért nincs is melegítőm, vagy szövetnadrágom, stb. Csakis farmer.

#kedvencleagueoflegendschampion: Lux. Oké, ez nem mond sokat annak, aki nem ismeri a játékot...

Így hirtelen csak ennyi jutott eszembe anélkül, hogy törnöm kellett volna sokat a fejem - amihez lássuk be, elég lusta vagyok. Ne tévesszen meg senkit, hogy két egymást követő napon is volt tartalom a blogon, ez nem jelenti azt, hogy holnap is biztosan lesz!De mindenesetre megpróbálom.

#24

2017.02.03. 14:04, Bence

Jelen poszt témája: a jó dolgok, amik velem történtek 2017-ben.

Hogy miért?

Mert eszem ágában sincs az internetre zúdítani azt a hatalmas keserűséget, bánatot, szomorúságot és magányt, ami bennem él már egy jó ideje. Szóval arra gondoltam, hogy felsorolom és röviden összefoglalom, milyen pozitív dolgok történtek velem. Hátha ezzel egy kicsit javíthatok a lelki állapotomon.

[1]: Láttam moziban 3D-ben az új Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet című filmet, kétszer is. Illetve az Assassin's Creedet is (habár lehet, hogy ez még két ünnep között volt). Mindkettőt nagyon élveztem, és habár egyedül mentem, jó időtöltés volt.

[2]: Vettem 3 könyvet, név szerint: A Court Of Thorns and Roses (Tüskék és rózsák udvara, Sarah J. Maas), Lady Midnight (Éjfél kisasszony, Cassandra Clare) és The Daylight War (Napháború, Peter V. Brett). Ezek közül az elsőt olvastam csak eddig, és az egészen tetszett.

[3]: Instagramon aktív lettem. Szinte minden nap teszek fel képet - kivéve, ha valami miatt épp nincs ihletem vagy kedvem. Ennek eredményeképp tegnap felkerült a 100. képem és ebben a pillanatban 78 követőm van. (Nem fogom elemezni, hogy ez sok vagy kevés másokhoz képest, hiszen... Csak nem!)

[4]: Január elején áthívott egy barátom filmezni, szóval legalább 1 olyan programom volt, amikor nem egyedül voltam.

[5]: Sikerült kicsit híznom. Ami csak azért fontos, mert mindenkitől azt kell hallgatnom, hogy milyen vékony vagyok és hízzak... Mondjuk nem tartott sokáig, ugyanis amikor ma a mérlegre álltam, akkor ugyanannyit mutatott, mint karáncsonykor (azaz 59 kg-t).

[6]: Elég sok ötletem lett egy regényhez, és lehet hogy elkezdem valamikor írni, mivel nem kevés időm fog felszabadulni. Természetesen fogok mutatni pár fejezetet, hacsak nem az egészet itt fogom "publikálni".

Uuuh, és azt hiszem ennyi is lenne. Kicsit erőltetettek ezek a felsorolt "jó" dolgok. Mégis valamennyivel enyhült az a vágyam, hogy csak sírjak vagy bezárkózzak a szobámba napokig.

Sajnos nem tudom megígérni, hogy nem megint csak egy hónap múlva fogok jelentkezni. De majd próbálkozni fogok.

#23

2017.01.08. 20:13, Bence

Azt hinnétek, úgy jelentkezem most, hogy az utolsó post óta varázslatos módon "kigyógyultam" a depresszióból.

Hát sajnos nem...

Elég komplikált az életem. És nem azért, mert annyi minden történik. Épp fordítva: olyan kevés (jó) dolog történik velem, hogy ettől alakulnak ki bennem a bonyolult érzések és hangulatok.

Eltelt a karácsony, a szilveszter és az újév is, mégsem állt be semmféle változás az életembe. Persze, tudom! A változáshoz tenni is kell. A december 23-27-ig terjedő időszakban volt a legrosszabb úgy az utóbbi két-három hétben. Ez összefügg a családdal, de a "barátokkal" is.

Hogy ugyanaz ne történjen meg szilveszterkor, megelőző lépésként előtte pár nappal feljöttem Budapestre. Természetesen telefonon meghallgattam a szokásos szülői dolgokat, hogy ne töltsem egyedül a 31-ikét, menjek valahova a barátokkal. Mind tudjuk, hogy nincsenek, vagy akik vannak, azokat általában nem kifejezetten érdeklem.

Voltam moziban - ez előbb leírtak alapján - egyedül, megnéztem az új Assassin's Creed filmet. Sokan azt mondják, hogy nem tetszik nekik. Nos, nekem meg tetszett. Csak az egyik játékkal játszottam, azzal sem túl sokat, így nem hasonlítgattam hozzá. Amit bánok, hogy szinkronosan néztem, de a spanyol szöveget így is feliratozták, akkor pedig már megérte volna eredeti nyelven nézni. Na így jártam.

A szilvesztert végül a kollégiumban töltöttem, a szobámban, magamban, sorozatozással és olvasással. Yeeey... Otthon kérdezték, hogy telt. A válaszomat, miszerint "Hát megvolt. Gyorsan elment." valamiért úgy értelmezték az otthoniak, hogy valakikkel buliztam/szórakoztam. Én nem láttam értelmét felvilágosítani őket.

Túl sok magyarázkodást szült volna...

A január (ahogy biztos mindenki észrevette, hacsak nem él egy ablaktalan szobában a nap 24 órájában - ami mellesleg most már a leghőbb vágyam -) borzalmasan hideg. Néha hó is esik, vagy csak fagy. Ezt láthatjátok a saját képeimen fentebb.

Egyik barátommal mostanában 2-4 napos szünetek állnak a beszélgetéseink közé. Ami tetézi a rossz hangulatomat (mert eleve minden nap szívesen írnék neki), hogy kb. másfél hónapja nem tudtunk összehozni egy közös programot sem.  Valami mindig közbejött...főleg neki.

Ez van.

A másik pedig... Akit már gimi óta ismerek, na, ő megtalálta az instám, onnan ezt a blogot, és így innen rájött a dolgokra, amiket el akartam neki valamikor mondani. Nem akadt ki, de kb. véletlen sem kerül szóba a téma. Nekem kellene felhoznom?

Ezen kívül csak akkor írt mostanában, ha kellett neki valami anyag, vagy ha arról a csajról áradozott, panaszkodott, akivel össze akar jönni. Szinte még a nyilvánvaló dolgokat is megkérdezett. Meg olyanokat, hogy mit csináljon a randin. (Megjegyezném, hogy nem ismerem a lányt.) Úgy három napja már ő is elvan nélkülem.

Meglepőőőő

A napok semmitevéssel telnek. Oké, ez egyáltalán nem igaz: az önsajnálkozás nagyon jól megy egyébként. Az hogy unatkozom, nem javít a hangulatomon. Teljesen azt érzem, hogy mindenki mellőz, és maximum akkor beszélget velem/ír nekem, ha tényleg semmi jobb dolga nincs.

#22

2016.12.13. 20:08, Bence

Nem... Nem.... Nem érzem.

Teljesen elvesztem, és azt hiszem végleg. Írtam arról a srácról, akivel randiztam egyszer (igen, a mozis eset). Na, hát ő pár nappal később teljesen eltűnt. Elismerem, hogy ez nem teljesen így van: fokozatosan tűnt el. Az első pár napban még írt, de aztán egyik napról a másikra felszívódott. Ennek eredményeképp belevágtam a hadjáratba, hogy minél mélyebbre süllyedjek a depresszióba. Nem arról van szó, hogy most először koptattak le. Legalább tucatszor előfordult már. De hogy mondtad olyat neked valaki, hogy kérdés nélkül összejönne veled, csókol meg a moziban, írja azt utána mindent élvezett... és ver át utána? :(

Aztán jött a szokásos. Volt olyan barátom, aki a "hisztim" másnapján rám szólt, hogy elég volt, rég össze kellett volna szednem magam. Egy másiktól pedig nem olyan régen megkaptam, hogy undok és önző vagyok, mert azt hiszem, csak nekem vannak problémáim, másokkal olyankor nem is foglalkozok. (Mellesleg ekkor vele voltam, mert elhívott ruhát venni és én elmentem vele.)

Egy-két jó pillanat becsúszott az utóbbi egy hónap szenvedésébe. Például láttam a Legendás állatok és megfigyelésük című filmet (az új Harry Potter-film, ha valaki nem tudná) IMAX-ben. Nagyon tetszett, hiszen Harry Potter <3, rossz nem lehet. És tényleg jó volt. Bár nagyon szomorú is lettem, akkor épp nem a labilis érzelmi állapotom miatt.

Az egyetemmel elvagyok. Most hétfőn volt az első olyan zh-m, amin nem mentem át, viszont azt jövő hét kedden javítom (akit érdekel: növényrendszertanból a haraszt-nyitvatermő részről csúsztam le 2 ponttal). Még egy van, utána már csak néhány vizsga, egyáltalán nem sok. Sajnos a hangulatomhoz jön az is, hogy kevés affinitást érzek a tanuláshoz - ez nem azt jelenti, hogy elhanyagolom -, de sok választásom ugye nincs.

Könyvek terén sem jobb a helyzet. Viszonylag lassan és keveset olvasok. Kiolvastam megint Benjamin A. Sáenz regényét, most utoljára épp magyarul, amiért már megszállottnak is lehetne nevezni engem.... de most pont nem érdekel. Jelenleg Az orgyilkos pengéjét olvasom újra Sarah J. Maastól. Hamarosan a végére érek, és fogalmam sincs, hogy mit vegyek elő utána. Még november végén rendeltem 2 könyvet, amihez egy ajándék regény is járt.

Felnőtt emberként - bocsánat, felnőtt korban lévő emberként, mert hát közel sem érzem magam elég érettnek, hogy felnőttnek nevezzem magam - képtelen vagyok úrrá lenni az érzelmeimen és legalább csak kicsit is tenni azért, hogy jobb legyen. És ez totál szánalmas. Hogy lehet az, hogy 21 évesen van, hogy napi többször elkap a sírás vagy épp a bőgés, és nem mindig tudom visszatartani vagy kontrollálni?

Nem tudom senkinek sem elmondani, mert akik valamennyit tudnak, azoktól csak azt hallom, hogy legyél pozitív, ne legyél szomorú, vagy tartsd meg magadnak. Ezek közül az utolsó az, amit könnyen teljesíteni tudok. Egyedüli opcióként a blogon írhattam volna le, de azt nem éreztem jónak.... Még attól is elment a kedvem, hogy Instagramra posztoljak.

Egyelőre nem találom a kiutat, hogy jobban érezzem magam. Talán ez már örökké így marad? :O

#21

2016.11.16. 17:34, Bence

Hol is kezdjem? KIfogásokat nem keresek. Az elmúlt egy hónapban az életem hol jobban, hol rosszabbul alakult, de egyik alkalommal sem éreztem, hogy bármit is meg tudnék osztani itt a blogomon...Mikor leültem, hogy akkor most mesélek valamit, mindig visszatartott valami - mostanáig sem jöttem rá, pontosan mi is volt. Na de ebben a pillanatban ezt a posztot írom.

Az egyetemről és a tanulmányaimról annyit, hogy halad minden, az összes zh-m sikerült, az összes pontszámomra büszke vagyok eddig. Lassan vizsgaidőszak, ami kicsit több tanulást jelent, viszont ennyi. Az előadásokra nincs sok kedvem/erőm bemenni. A gyakorlatok azonban kifejezetten érdekesek és újak. :)

9 nappal ezelőtt (azaz november 7-én) betöltöttem a 21. szülinapomat. Aznap sikerült egy közepes-erős depresszióhullámnak elkapnia. Egyrészt egyedül "ünnepeltem" (szó sem volt ünneplésről), másrészt pár köszöntésen kívül más nem írt. Természetesen nem az ajándékokat vártam... Na így jártam. Persze volt akinek másnap eszébe jutott, vagy volt olyan is, aki csak ma írt. Az egész csak azért fájt, mert megint emlékeztetett, hogy senki sem olyan közeli barátom, hogy emlékezzen vagy hasonló. Úgy három nap alatt túltettem magam rajta, ám ez nem a saját kitartásomnak volt köszönhető...

Ami segített, hogy elkezdtem újra beszélgetni egy sráccal kb egy hét szünet után, pontosabban ő írt rám, hogy azért tűnt el, mert volt egy másik pasi, aki átverte, és kellett neki az idő, stb. Sokkal komolyabban folytattuk a beszélgetést, és volt, hogy hajnali 3ig tudtunk dumálni. Nagyon szimpatikus, normális, értelmes, kedves, és mint az pár nap után kiderült, határozottan helyes is. Vasárnap megvolt az első találkozó is.

Nagy részletezésbe nem akarok belemenni, mert akkor órákig írnám ezt a bejegyzést, és félő, hogy túl sok információt tartalmana. A lényeg, hogy az egész délután és az este nagy részét együtt töltöttük. Sétátunk a Gellért-hegyen, voltunk mozizni is, ahol végig egymás kezét fogtuk, a vállamra hajtotta a fejét, volt pár puszi, aztán csók is. Összességében nagyon jól éreztem magam, és azok alapján, amiket mondott, ő is. Megbeszéltük, hogy nem akarjuk elsietni, nehogy csalódás vagy rosszabb legyen a vége, de ugyanúgy beszélgetünk és talizunk még - hivatalosan ezen a hétvégén legközelebb.

Ha már a mozi. A Doctor Strange-t néztünk 4DX-ben. Nem azt mondom, hogy rossz volt, de nem is igazán ajánlom... A jegy szerintem drága, a kép ugyanaz, mint a sima 3D-s adásnál, csak a székek másak alapjáraton: mozognak, dőlnek, emelkednek, rezegnek, levegőt fújnak a fejedbe, vizet spriccelhetnek a lábadra, és a teremben bekapcsolhatják a szelet. Na már most ezek így együtt borzalmasan idegesítőek voltak néha. Nehezebb volt a filmet követni, felrázta a gyomrunkban lévő nachost és kólát, illetve nem egy puszit vagy csókot elrontott. :D Így megfogadtuk, hogy legközelebb csak sima 3D-re megyünk.

Az olvasással nem állok olyan jól... Amolyan olvasási válságba kerültem, ahol csak ritkán és keveset van kedvem olvasni (kivéve a kedvenc könyvemet, amit direkt újraolvastam). Biztosan összefügg azzal, hogy lelkileg sem vagyok stabil mostanában, pedig én nagyon igyekszem. Könyveket sem vettem az utóbbi időben, csak Goethe: Faust-ját, amivel jelengleg lassan haladok.

#20

2016.10.12. 19:50, Bence

Ha hiszitek, ha nem, vannak jó és rossz napjaim. Valószínűleg a jót nehezen tudjátok elképzelni velem kapcsolatban, hiszen a legtöbbször csak panaszkodom, sírok vagy épp depresszív bejegyzéseket írok. Mostanában egyre ritkábbak a jó napjaim. És nem azért, amiért jogosan lehet, mint az egész napos munka/suli, a nyomasztó időjárás vagy a tönkrement életem... Csupán a negatív gondolataim keserítik el a hétköznapjaim.

Mára egy könyvajánlót szántam. Csakhogy amikor tegnap este elkezdtem megírni a posztot, már az elején sikerült elakadnom. Feltöltöttem hozzá a szokásos képet, elkészült a bevezető, és a borítóról is elmondtam a véleményem... Aztán nem ment tovább. Hogyan írhatnám le, milyen kellemes volt olvasni egy remek könyvet, ha közben nem vagyok hangulatban, hogy át tudjam adni a pozitív értékelésemet róla? Így hát nem erőltettem. Helyette megkapjátok ezt a kellően melankolikus beszámolót. Élvezzétek! *gúnyos mosoly*

Még a bejegyzés elején lévő szokásos képet sem szerkesztettem meg előre. Ha lesz erőm és kedvem, akkor utólag megteszem, mielőtt ténylegesen olvashatjátok ezt - vagy nem.

Egyébként ma volt a növényrendszertani terepgyakorlatom első napja. Reggel 9től délután egyig kint voltunk a Gellért-hegyen, és fákat-cserjéket nézegettünk, hasonlítottunk össze, írtuk le a jellemzőiket. Az biztos, hogy sokkal hatékonyabb és szemléletesebb módja a megtanulásának, mintha csak a régen készült képeket látjuk egy osztályteremben. Szerencsére nem esett, ennek ellenére elég hideg volt kint - és sár volt mindenhol. (Utána meg takaríthattam meg a cipőmet, teljesen feleslegesen, hiszen holnap ugyanolyan mocskos lesz, ha nem jobban. Yeyyy!)

Tegnap Viberen beszélgettem a sráccal, akinél hétvégén volt (előtte is, de utoljára tegnap). Elég szűkszavú volt, mondta, hogy épp hova megy és mit fog csinálni, ilyenek. Próbáltam minél többet kihozni az üzenetezgetésből. Aztán rákérdeztem, hogy mit csinál a hétvégén, lenne-e kedve valamihez. Azt felelte, hogy el kell mennie valahova (megmondta, hogy hova, de azért nem írom), mert elintéznivalója van ott. Ezt még teljesen megértem. De ezt követően szó nélkül lelépett - pontosabban nem írt vissza vagy nézte meg, amit írtam neki. És ez egyelőre így zárult. Teljesen tanácstalan vagyok. Nem akarom zaklatni azzal, hogy megint ráírok. Teljesen tanácstalan vagyok. Azt hiszem, ha legközelebb beszélünk, akkor megkérdezem tőle, hogy szeretne-e még találkozni valamikor, vagy akar-e tőlem bármit. Mert az én szememben ez pont olyan, mintha szándékosan kevesebbet írna, kerülné a velem való beszélgetést. Holott előtte meg nem írta azt, hogy ne folytassuk, amikor megkérdeztem. Mindegy. Más téma...

Ugye természetemből adódóan nincs sok barátom, de cserébe akik vannak, azok vélhetően igazak. Nos, ők próbálnak javítani a kedvemen nap, mint nap - több-kevesebb sikerrel. Egyikük gimi első éve óta a barátom, és a mai napig tartjuk a kapcsolatot: beülünk valahova együtt, egy közös óránk is van, vagy csak fb-on beszélünk. Előtte hoztam szóba, hogy milyen mélyponton vagyok, és megemlítettem neki, szerintem felkeresek egy pszichológust. Erre azt válaszolta, hogy bármiről beszélhetek vele, nem kell aggódnom, inkább neki mondjam el, mint egy idegennek. Ez mind szép és jó, de pont ő az, aki nem tudja, hogy meleg vagyok. Hogy miért? Jogos a kérdés. Azelőtt ismertem, hogy felvállaltam volna, vagy hogy ténylegesen tudatosult volna saját magamban a nemi identitásom. Ez körülbelül utolsó évben történt meg.

Az igazság az, hogy féltem, mi lesz, ha elveszítem. Abban az időben ő volt az egyetlen, akire azt mondhattam, hogy jó barátom. Miután elballagtunk a gimiből, természetesen ritkábban tudtunk találkozni és beszélni. Már rég elé álltam volna, és coming out-oltam volna, ha nem aggódnék. Egy-két alkalommal voltak lazább "homofób" megjegyzései. Azért tettem idézőjelbe, mert egyik sem volt durva, de akkor mindig meghátrálásra késztetett. Most úgy érzem, mégis meg szeretném osztani vele, mert így képtelen vagyok őszintén beszélgetni vele. (Amúgy holnap moziba megyek vele. Inferno!!!)

Azóta már csak úgy barátkozom, hogy az elejétől fogva tudja rólam a másik, hogy meleg vagyok. Jó, mármint amikor már kicsit komolyabb lesz a baráti viszony. Továbbra sem hiszem, hogy bárkinek is úgy kellene bemutatkozom: "Hello! Bence vagyok. És meleg!"...

A többiek is próbálnak kihúzni a gödörből. De én nem engedem magam. Belátom, hogy nagy mértékben az én hibám, nekem is sokkal többet kellene tennem ez ellen. Viszont amikor az hangyányit jobban vagyok, mindig valami visszatereli a gondolataimat, azok pedig nem hagynak nyugodni.

Azt hiszem, el kell kezdenem, hogy nem kérek elnézést minden poszt végén az érthetetlen, összekuszált szövegelésemért. Ezt is teszem. Nem kérek elnézést! Majd tanultok belőle, hogy ne olvassatok el mindent. :D

Egyébiránt szívesen megoszthatjátok velem, hogy ti voltatok-e már ilyen vagy hasonló helyzetben? Sikerült túltennetek magatokat rajta? Írjátok meg hozzászólásban! :)

#19

2016.10.09. 14:30, Bence

Először is: ki az, aki jelen pillanatban szingli, és úgy érzi, hogy sosem talál majd magának párt? Fogadni mernék, hogy páran biztos vannak/vagyunk így. Ez a helyzet jóval bonyolultabb, ha az ember nem az ellenkező nemből "válogathat" magának... Gondoljatok bele! Mikor látok egy srácot az utcán, és mondjuk tetszik is: honnan tudhatnám, hogy véletlenül meleg-e? Még az sem garancia, amikor többször összenéztek a buszon. Mi marad ilyenkor? Társkereső - bocsánat a káromkodásért.

Gond nélkül beismerem, én magam is regisztálva vagyok egyre - persze ezen melegek (és bi férfiak) vannak. Miközben az ember elküldi vagy figyelmem kívül hagyja az alkalmi szexkalandot keresőket, találhat néhány értelmes, normális és helyes srácot. Kiemelem: találHAT. Ugyanis közel sem biztos az eredmény. Természetesen nem csak párkapcsolatra lehet keresni ezen az oldalon: jó barátokat is lehet találni (nekem legalábbis sikerült).

De hogy ne térjek el jobban a címtől: pénteken voltam egy randin. A fiúval előtte majdnem egy teljes hétig ismerkedtünk, beszélgettünk. Aztán elhívott, hogy majd menjek el hozzá valamikor filmezni, végül a péntek estében maradtunk. Aznap délelőtt hazamentem Pestről busszal, mivel ő Baja közelében lakik (ahogy én is, de én kicsit távolabb). Még az akkor megjelenő megfázást is leküzdöttem, nehogy komolyabb legyen (#forrózuhany #aszpirinkomplex). Este indultam el a busszal Bajára, így neki is volt ideje felkészülni a munka után.

Ohh... kihagytam, hogy az nála-alvás is meg volt beszélve.

A buszról leszállva már ott várt. Ha szabad megjegyeznem, akkor helyesebbnek találtam, mint az előtte cserélt képeken, pedig azokon is bejött. Utána elindultunk sétálni a Duna partján, ilyen parkos részen - ekkor már sötét volt, szerencsére nem volt hűvös. Visszafelé beugrottunk egy pizzáért, mert megéheztünk. A következő busszal elmentünk hozzá.

Hogy, hogy nem pont este kilenc előtt ültünk le a tévé elé, így amíg ő keresett egy filmet, nézhettük a Harry Potter és a Titkok Kamráját. A választás végül a Démonok között 2-re esett - az egyet sem láttam, sőt, horrort sem tudom, mikor néztem utoljára.  Meglepő módon kifejezetten élveztem a filmet, és több ijesztésre számítottam, mint amit kaptam. Mikor vége lett, maradt kb. 10 perc a HP-ból. Aztán éjjel 1-kor, miután letusoltunk, meg hasonlók, lefeküdtünk aludni.

Reggel aztán elég fura volt. Mindketten csendesebbek voltunk, beszélgettünk, de nem volt az igazi. Nem tudom, hogyan tudnám ennél jobban körülírni. Ez betudható annak, hogy álmosak voltunk, akkor ébredtünk fel... Aztán felhívta az anyukája, hogy mikor mehet át? Gyorsan néztem buszt, és 11-ig ott maradtam - addig tévét néztünk és összepakoltam a cuccaim. Kikísért a buszmegállóba, és megvárta, amíg elmegyek a busszal.

Ez ugye tegnap volt. Délután még írtunk egymásnak, de ő már lassabban válaszolt, mint általában szokott, hiába volt elérhető. Megemlítettem neki, hogy ha rosszul érezte magát, akkor nyugodtan mondja el, és ha nem szeretne, akkor nem kell beszélgetnünk. Erre azt válaszolta, hogy kicsit csendes voltam, és ő pedig nem akarja/akarta erőltetni. Most ebből azt kellene leszűrnöm, hogy a továbbiakat nem akarja erőltetni, vagy csak akkor nem akarta? Persze előtte mondtam neki, hogy személyesen félénkebb vagyok, és kell idő, amíg feloldódok, és emlékezett is erre.

Ezeket együtt nézve, azt hiszem elcsesztem. Pedig direkt figyeltem, hogy azért válaszoljak, és én is majdnem annyit meséltem neki magamról meg bármiról, mint ő - főleg a séta alatt. Amikor meg nála voltunk, szerintem érthető, hogy kicsit zavarban voltam egy idegen helyen.

Most a vége az lett, hogy tegnap pár üzenetet váltottunk. Hülye voltam, mert azt sem mertem megkérdezni, hogy bejövök-e neki, és fordítva sem volt meg. Az utolsó, amít írtam neki, hogy én értelmes és helyesnek találom. Viszont ezt még nem is "látta", hiába online. Ráírni nem akarok ma is, nehogy zaklatásnak vegye. De tényleg úgy érzem, elrontottam. :(

A rosszabb, hogy most ezen meg parázom. Pedig szimplán lehet, hogy csak dolga van (dolgozik), vagy elment valahova a barátaival, bármi. Jó, elismerem, simán lehet, hogy a rosszakat csak bemesélem magamnak. Eleve kicsit torz az önmagamról alkotott képem (#önbizalomhiány #szorongás #önismeret), illetve érzelmileg is labilis vagyok az utóbbi időben. Ezért is gondolkoztam el azon, hogy elmenjek egy pszichológushoz, legalább nem tartanám magamban a gondolataimat. Pont ez az oka annak, hogy hirtelen "visszatértem" a blogoláshoz. Talán valamit könnyít majd a túlpörgő agyamon.

Utólag pedig elnézést, hogy ennyi hülyeséget zúdítottam rátok. Ha eljutottatok idáig, akkor vagy nagy volt a kíváncsiságotok/jó a gyomrotok, vagy csak legörgettétek a végére. :$ Legközelebb majd az istentudjamikor posztolok, addig viszont az Instagramon szoktam alkotni. :D

#18

2016.09.18. 19:49, Bence

Hogyan telhet egy átlagos, egyetemista srác vasárnapja? Ennél sokkal jobban is alakulhat, mint ahogy ma nekem.

Felébredtem viszonylag korán, úgy nyolc óra körül, és még egy kicsit lustálkodtam is az ágyban, mert miért ne? Rajtam kívül mindenki javában aludt, ami nálunk elég szokatlan - tekintve, hogy van egy koránkelő kétéves a lakásban. Fogtam magam, és birtokba vettem a fürdőszobát (szokásos dolgok: fogmosás, borotválkozás, tusolás, hajmosás, ilyenek), és nem kellett aggódnom, hohy túl sokáig állok a víz alatt.

Kicsivel később (akkor már szinte mindenki ébren) leültünk reggelizni: egy tányér müzli. Ennyit tudok átlagosan leküzdeni délelőtt. (Erről jut eszembe, meg is mértem a tömegem, nem a súlyom [#fizika], de ezt majd egy másik posztban.) Apa adott pénzt a hétre, és még egy kis pluszt is adott, mert tudta, hogy kelleni fog. Ezt követően még a buszmegállóba is kivitt, amivel "megmentett" 6-7 perc sétától.

Igen ám, viszont a buszon alig volt szabad hely. Holott vasárnap fél 11-ről beszélünk, amikor is a busz féli üres szokott lenni. Kénytelen voltam egy megállót az ablaktól távolabbi ülésen helyet foglalni, amíg fel nem szabadult néhány másik. Az út alatt kicsit tanulgattam a fa-cserje fajlistát, amit majd holnap fogunk venni növényrendszertanból - igen, stréber vagyok, fogadd el. :P

A terv az volt, hogy: na, akkor gyorsan elugrok a koliba, lepakolom a cuccaim, talán eszek is valamit, aztán lesz időm az egyik barátommal plázába menni. Ott dőlt meg a terv, hogy az a bizonyos 80-as troli útközben megállt, de elindulni már nem tudott. A sofőr próbálta betolni a buszt az utasokkal (jaja), csakhogy meg sem mozdult. Ezzel úgy 20 perccel megnövelte a menetidőm. Úgy fél három volt az az időpont, amikor már útra kész voltam.

A megbeszéltek szerint az Árkádnál találkoztunk, és bár csodaszámba megy, mindketten időben érkeztünk. A vásárlás az én ötletem volt, ugyanis kellett egy új cipő. Itt és most leszögezném: nem igaz, hogy csak a nők szeretnek vásárolni vagy cipőt venni. Azt viszont elismerem, hogy cipőt én pont nem szeretek. :D

A Deichmannban nem találtam semmi jót, pedig a honlapon azért akadtak olyanok, amik tetszettek. Sebaj, ott a Sneakerz. Na, amit ott meg akartam volna venni, abból nem volt a méretemben.... Végső megoldásként elmetróztunk az Arénáig. És ott kaptam egy szerintem nagyon jó cipőt. Nem mondom, hogy kimondottan őszre vagy télre való, de hát én úgysem szeretem a bakancsokat meg hasonlókat, szóval megteszi. De ha már ott voltunk, akkor barátom meggyőzött, hogy nézzünk körül máshol is. Mind tudjunk ennek mi lesz a vége :D

De visszafogtam magam. Egyetlen póló került még a ruhatáramba, amire elvileg anya utólag visszaadja az árát - ha nem, akkor is megérte. Egyébként egy fekete, hosszítótt póló lett. Akivel mentem, sokkal több szatyrot cipelt visszafelé, mint én, pedig úgy jött el, hogy nem vesz majd semmi.

Azóta már megint a koliban vagyok. Eddig a szobatársam nem érkezett meg, talán ma nem is fog - nem tudom. Valahogy megint elkezdtem beszélgetni egy sráccal, akivel még több hónapjra ismerkedtem. Hát majd lesz belőle valami.

Bár ne kellene holnap korán kelnem... de úgy vagyok vele, hogy adok még egy-két esélyt a növényrendszertan előadás. Mondjuk a gyakorlat meg rögtön utána van, és akkor már mindegy, hogy előbb bemegyek-e.

Jó tanulást mindenkinek a jövő hétre. És ne lógjatok el annyi órát, amennyit én fogok: :D

#17

2016.09.13. 10:00, Bence

Még múlt hét kedden írtam egy posztot a beköltözésről, hogy mit viszek, hogyan zajlik ez az egész. Na egy nappal később már túl is estem rajta. Apáék felhoztak. Olyan szerencsénk volt, hogy korán felértünk, kevesen voltak - és egyébként maga a felsőbbéves beiratkozás is sokkal könnyebben ment, mint tavaly. Alig fél óra alatt a felcuccolással együtt is megvoltunk. Elsőként érkeztem a szobába (ugyanabba, mint tavaly), így kiválaszottam ugyanazt az ágyat. A kipakolás pedig csak rám várt.

Aznap délután jött a következő örömteli hír: apáék hazaértek, és átvették a csomagom. Amiben nem más volt, mint az új laptopom. Na, meg is lett a motiváció, hogy csütörtökön buszozzak haza. De előtte a délután anyánál töltöttem, főztünk, vett nekem pár dolgot még a koliba, ilyenek.

A csütörtöki program a visszaút volt. Közben apa fogta, ls elvitte a laptopot, hogy operációs rendszert (csak azért is a reklám miatt, Windows 10-et), vírusírtót meg hasonlókat telepítsenek rá. Mivel ismerte a csávót, gyorsan meg is csinálták. Amúgy akit érdekel, az új szerzeményem egy ASUS X550VX-DM069D.

Ezt követő két napom igen eseménytelenül telt. Nem igazán mentem sehova. Ellenben elérkezett a vasárnap, amikor is muszáj volt visszaindulnom Budapestre, a kollégiumba. Úgy nézett ki, hogy felkeltem, zuhany, hajmosás, kaja, stb. és utána el is indultam a buszhoz (fél 11kor ért a buszmegállóba), hogy elkerüljem a délutáni nagy diáksereget, akik buszozni akarnak.

A következő városban felszálltak páran. Az ablaknál ültem, mellettem az ülésen a laptoptáskám és a hátizsákom. Kb. utolsóként szállt fel egy idős néni - természetesen hova ült volna le, ha nem mellém. Udvariasan megkérdezte, hogy odaülhet-e, én pedig kedvesen elvettem a táskáim, közben azért mérgelődtem, mert nem messze szabad volt egy kettes hely. Úgy húsz perc után szóba elegyedett velem - ezzel megzavarva az olvasásban...

De aztán egyáltalán nem bántam. A hátralevő két órát végig beszélgettem vele. Úgy kábé mindenről: rólam, róla, az emberek, hogy mit tanulunk (igen, bőven nyugdíjas létére főiskolára jár), szóval tényleg ahogy jöttek a témák. Annyira elvoltunk, hogy nem is vettük észre az idő múlását. A felétől meg mondogatta néha, hogy milyen szerencsés véletlen, hogy egymás mellé ültünk. Sőt, elárulta, hogy azt hitte, mérges leszek, amiért mellém akart ülni, hiszen el kellett vennem a cuccaim. Nagyon kedves és aranyos volt (még a nevét is tudom, meg minden). Uhhh, azt nem is mondtam, hogy mivel "zavart meg": azt mondta, hogy úgy tűnik, mindketten az olvasást értékeljük a buszon. Utána megkérdezte, mit olvasok (akkor épp James Dashner: Halálparancs), elmondtam, és még az is érdekelte, hogy eddig szerintem mi a mondanivalója. Ebből alakult ki a beszélgetés. :D

Tényleg azt gondolom, hogy igazi csoda ilyen emberekkel találkozni. Valóságos élmény volt. De mekkora véletlen már, hogy mindketten ugyanarra a buszra szállunk, és egymás mellé kerülünk, aztán még beszélgetni is kezdünk... Nekem legalábbis annak tűnik. És nem az volt, hogy rám akarta erőltetni az élettapasztalait, hanem mindig érdekelte a véleményem, meg kérdezgetett. Mindegy, nem akarom elkoptatni a billentyűket ezen a témán.

A koliban megtudtam, hogy az egyik szobatársam ugyanaz maradt (aki volt is előző évben végig), a másik még vagy nem költözött be, vagy nem is fog senki. Mondanom sem kell, hogy utóbbi lenne az igazi.

Tegnap, azaz hétfőn viszont nekem is elkezdődött az iskola, mint a legtöbb budapesti eyetemistának - azért emelem ki, hogy budapesti, mert úgy tudom, hogy Szegeden már egy hete van. És hát mikor kellett felébrednem? Borzalmasan korán: fél 7kor. Igen! Elszoktam a koránkeléstől. De a nyáron ki nem? Nyolctól növényrendszertan előadás, tíztől növényrendszertan gyakorlat, egytől pedig biometria előadás. Ugye milyen jól hangzik? A legjobb, hogy kettőkor végeztem a napommal, és mehettem vissza a koliba vagy akárhova. Egyékbént az órák jók voltak, a biometria kivételével mindegyiken figyeltem.

Beugrottam még boltba néhány cuccért. A koliban gyors letusoltam megint, mert olyan meleg volt kint, hogy azt már nem tudtam elviselni. Utána neki akartam állni kaját csinálni. Hát mit felejtettem el? Mindent megvettem, kivéve egy nyamvadt dolgot. Ami egyébként nem is az étel hozzávalója. GYUFÁT. Persze eszem ágában sem volt elugrani érte a boltba. Inkább nem főztem. Majd ma adok neki még egy esélyt, addig is kibírom. Ha nem felejtek el gyufát venni.

Visszatérve a sulikezdésre. Nyugodtan írjátok meg hozzászólásban, hogy nektek milyen volt! :)

#16

2016.09.06. 13:16, Bence

Teljességgel biztosan állíthatom, hogy nem csak én tudom, milyen borzalmas, hosszú és stresszes procedúra, amikor is be kell költözni a koliba. Eddig kétszer élhettem át ezt a folyamatot: egyszer még a BME-s tanulmányaim kezdetén, illetve tavaly ilyenkor az ELTE-n, amikor is a VUK-ba (Vezér Úti Kollégium) kerültem. Erre az évben is ugyanoda kaptam helyet.

Még jóval a beköltözés előtt át kell szenvedni magad a jelentkezésen, ahol is eldől, kapsz-e egyáltalán kolit, és ha igen, akkor hol. Ez jelenti egy halom papír előkerítését, hivatalokba és okmányirodákba való mászkálást, ezek feltöltését, elküldését. Utána jön csak a várás, ami kicsit idegörlő szokott lenni. (Hozzáteszem, felsőbbévesként már az előző félévben elintéztem mindent.

Miután megérkezett a kollégiumi határozat, benne (jobb esetben) a sikeres felvétellel, indulhat az újabb hajtóvadászat: mit is vigyek magammal? Persze jön az azonnali válasz is: mindent. :D Viszont hamar be kell látnunk, hogy ez lehetetlen. Ha nem laksz iszonyatosan messze otthontól, akkor elég gyakran hazajársz még (esetemben egy-két hetente), szóval nem árt ott is hagyni valamit. Írsz egy listát, de mivel lehetetlen mindent feljegyezni anélkül, hogy beteljen egy füzet, inkább félbehagyod az egészet.

Amiket én viszek magammal idén (nagyvonalakban, és néhol gyűjtőszavakkal):

  • ruhák, kabátok, cipők
  • tisztálkodási szerek, hajszárító, törülközők
  • saját ágynemű (sokkal jobb, mint egy agyonhasznált, büdös takaró és párna)
  • laptop és minden tartozéka
  • egy rakás könyv (nem-nem, ezek nem tankönyvek :D )
  • rajzeszközök (csak a hobbi miatt)
  • szőnyeg az ágy mellé
  • olvasólámpa (polca vagy asztalra csíptethető)
  • füzetek, tollak, néhány jegyzet
  • saját hűtő (sajnos itt egy szobára, azaz 3-4 emberre jutna egyetlen polc a hűtőszobában, így viszont van mit kisajátítanom [kis hűtőről van szó])
  • konyhai eszközök, tányérok, poharak, evőeszközök, stb. (igen, néha főzök magamnak)
  • laptoptáska, hátizsákok, bőrönd
  • egyebek

Oh, még így is elég terjedelmes lett. Na, sebaj. Viszont ez biztosan nem teljes, valami úgyis eszembe jut még holnap reggelig, amikor is apával útnak indulunk autóval. Remélgetőleg sokat segít majd, hogy a felsősök beköltözésének első napján megyünk, és ha minden jól megy, akkor már az elején odaérünk (9 körül). Így lesz esélyem megint elsőként bejutni a szobába - mint tavaly -, és befoglalni a legkevésbé rossz ágyat, helyet és szekrényt a szobában. Nem, ez nem gonoszság, talán csak egy kis önzőség, de ha kolisok vagytok/lesztek, akkor átérzitek ezt.

Nekem tavaly nagy szerencsém volt. Egy szintén elsős bioszossal felvettük a kapcsolatot, és közös szobát kértünk, hozzánk jött még egy idősebb, fizika szakos gyerek. Mindhárman csendesek, visszahúzódobbak voltunk, ezért kevés konfliktus volt (egyikében sem kaptam szerepet). Ha vallásos lennék, akkor már elkezdtem volna imádkozni, hogy hasonlóan jól járjak. Bár sejtéseim szerint a fizikás diák marad velem ugyanabban a szobában, akivel nem zavartuk egymást soha. Ez így pont jó volt.

A szoba is egy csendesebb emeleten (7.) volt, annak is a végében, nem közvetlenül a társalgó vagy a konyha mellett, viszont a fürdőhöz és a mosdóhoz egy köpésre. Kifogtam a legjobb ágyat, közvetlenül az ablak alatt, a radiátor mellett, az ajtótól a legtávolabb. Télen és nyáron jó volt így az időjárás a fűtés, illetve a szellőzés miatt. Hátránya csak a téli szellőztetés volt, akkor kicsit hűvösebb.

Nem megyek bele az ELTE és a BME kolis dolgainak összehasonlításába, mert az hosszú és teljesen felesleges lenne. Annyit csak: az előbbiben mindenképp előny, hogy egy teljes évre, azaz két félévre megkapod a helyet, nem kell decemberben-januárban újra jelentkezni.

Remélem van még olyan, akinek tudtam ezzel a bejegyzéssel segíteni. Bár bevallom, hogy az én véleményem szerint is bőven későn érkezett a poszt a kelleténél. :O