Dreaming for life

#51

2017.05.18. 14:00, Bence

A mai délelőttöm hamburgerkészítéssel telt. Említettem, hogy van egy hús nélküli recept, amit szeretnék kipróbálni: black bean & sweet potato burger. A fekete babot konverzben vettem (bioboltokban lehet kapni), így azt csak ki kellett önteni szűrőbe, és megvárni, amíg lecsöpög. Az édesburgonyát félbe vágtam, a belsejére került egy kevés olaj, és lefordítva alufóliás tepsiben kellett teljesen puhára sütni. Közben pedig rizst kellett főzni, kb. 2,5-3 dl-nyit. Ha ezek mind elkészültek, akkor a babot és a burgonyát villával összetörtem, majd összekevertem a rizzsel. Utána már csak ízesítettem: fűszerpaprika, fokhagymapor, chilipor, petrezselyem és BBQ-fűszersó, illetve kevés zsemlemorzsa. Már csak az maradt, hogy a hamburgerzsemle méretéhez illőre formázzan és sütőben kisüssem (alufólián). Végül pedig salátával, kétféle sajttal, mustárral, majonézzel és megpirított zsemlével együtt összeraktam a burgert. Nekem nagyon ízlett, és egyet is alig tudtam megenni egyszerre - de még mindig van kész, csak össze kell rakni. Ha érdekel titeket pontosabb recept, akkor itt a videó, amit alapul vettem, továbbá annak leírásában is találtok két linket.

Főzés közben hívtak otthonról, hogy végre raktak pénzt a bankszámlámra. Mint előre láttam, hétfőn szóltam, és beletelt nekik pár napba, holott mindennap ígérték, hogy aznap megcsinálják. Mondjuk idő közben anya is adott pénzt, hogy legyen nálam - nem mintha egyébként nem lenne.

Buszozás közben végképp megadta magát a fülhallgatóm, már a jobb "oldala" sem szólt. Nem is tudom számon tartani, hogy az utóbbi években hány headsetet és fejhallgatót tettem tönkre, persze egyik sem volt szándékos. Nem bírják nálam a gyűrődést, de ez nem az én hibám. Gyártsanak olyat, ami kibírja, ha alvás alatt is a fülemben van. Pedig nem is legolcsóbbat veszem, hanem a jobb minőségű Samsungot. Leszállva rögtön bementem a Telenorba, hogy újat vegyek (most volt fehér), és ha már ott voltam, elintéztem azt is, hogy a számláimat apáék címére vigyék. Mivel júniustól úgyis végig otthon leszek. Szerencsére nem kellett néhány percnél többet várnom.

Leadtam a rendelést is az Artwebshopnál: 12 darabos akrillfesték (a múltkor véletlenül akvarellt írtam...), 16 darabos akrill festőtömb, 100 ml-s akrill higító, festő paletta, plusz egy 10 darabos sörte ecsetkészlet. Életemben először kértem úgy a kiszállítást, hogy Foxpost terminálon keresztül, mert úgy nem kellett érte fizetnem. Ami meglepő volt számomra, hogy úgy is tudok csak a csomagátvételkor bankkártyával fizetni. Már várom.

Ma zavaróan meleg van - legalábbis az én ízlésemnek. Sokkal jobban szeretem a hűvősebb időjárást, még a téli hideget is, mint a nyári forróságot. Előre látom, hogy egész nyáron a terasznál messzebb nem fogok kimenni a házból, nem érdekel, ki mit mond. Akár egy vámpír (nem a csillámló bőrű, hanem a napfényen elégős fajta). Szívesen lennék az, ha Cassandra Clare vámpírjaihoz hasonlóan én is jól néznék ki az átalakulásom után. Ha épp olvassa valaki az Éjszaka Gyermekeiből, akkor keressen meg. :D

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2017.05.18. 17:00
tamás

hű, ez a recept nagyon tetszik és szerintem holnap el is készítem. köszi, hogy megosztottad ;)


Válasz:

Remélem, hogy jól sikerül majd. :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások