Dreaming for life

#59

2017.06.03. 10:30, Bence

Megint tanácstalan vagyok. Ugye már itthon vagyok lassan egy hete, jó, igazából csak öt napja jöttem haza, pedig máris sokkal többnek tűnik. Vegyes érzésekkel fogadták, hogy vegán lettem, holott szándékosan jeleztem nekik előre, hátha megbarátkoznak a gondolattal, mire hazaérek. Az első este után, amikor sült krumplin kívül nem voltam hajlandó mást enni, már vettek nekem külön olyanokat, amiket ehetek. Viszont az nem fedi a valóságot, hogy örülnek neki vagy akár csak elfogadnák. Például szerdán voltak nálunk viszonylag sokan, na egyikük megtalált és megpróbált lebeszélni az egészről, mert nem egészséges, nem viszek be elég tápanyagot, legalább tejtermékeket és tojást egyek, és így tovább. Legalább húsz percig türelmesen hallgattam, majd közöltem vele, hogy nem győzött meg, plusz úgy élem az életem, ahogy akarom. Be is vonultam a szobámba, de ugyanúgy hallottam, hogy rólam beszélnek. Azon kívül, hogy nem esik jól a támogatás hiánya, amit akár meg is szokhattam már, nem foglalkozom velük különösebben. A másik, amikor hoztak valami vegetariánus port, ami az összetevői alapján vegán már nem volt, és megköszöntem, de finoman jeleztemm, hogy nem csinálják meg magunknak, ugyanis én nem fogom. Ennek az lett a vége, hogy apa ingerülten odaszólt nekem. Ez van.

Azonban még mindig jól bírom. A héten többször is főztem magamnak vacsorát: többek között falafelt, illetve találtam egy nagyon finom vegán amerikai palacsinta receptet is - amiből öcsém és mostohahúgom is jóízűen evett. Pont tegnap este leltem rá egy zseniális youtube-csatornára, ahol rengeteg egyszerű receptet mutatnak be, és a hozzátartozó blogon mindent rendesen le is írtak. Legalább egy hónapig minden napra mást tudnék csinálni, ami tetszett is.

Ennek ellenére a közérzetem semmit sem javult. Sőt, hiába vannak itthon sokan, tekintve, hogy hatan élünk egy házban, ettől csak még jobban magányosnak érzem magam. Láthatóan az sem segít, ha napközben verset írok, rajzolok vagy sorozatot nézek - mivel tényleg ezekkel telik egy napom. Habár rákaptam a Town of Salem nevű játékra, simán elérhető ingyenesen böngészőből, az sem jelent állandó megoldást. A kezdeti felindulás, hogy napi szinten feltöltök magamról egy képet az instagramra, talán egy hétig tartott. Nem éreztem hozzá elég jól magam, ami elég furán hangzik. Ha őszinte akarok lenni, más témájú képeket sem tettem fel azóta. Végül annyit értem el vele, hogy az összesen 175 posztból szerintem úgy 10-en szerepelek. Nem tűnik soknak, mégis az, ha belegondolok, hogy az első kétharmadában egy sem volt: kis haladás is haladás. Igen, most pozitívan állítom be, hogy egy hét után feladtam. Nem, én magam sem hiszem el.

Nincs értelme tagadni magam előtt, hogy szükségem lenne valakire. Nem feltétlenül szakemberre gondolok, mert nem valószínű, hogy annyira könnyen megnyílnék egy pszichológusnak. Nem is pont egy barátra, mert jelenleg legalább eggyel rendelkezem (ha olvasod, tudod, hogy rólad van szó). Talán szerelemre vágyom. Ahogy mindenki más, én is vágyakozhatok valaki után, aki olyannak szeret, amilyen vagyok, azaz a számos rossz tulajdonságommal együtt. Erről azt hiszem, még nem beszéltem: de nem akarok szexet (nem csak az alkalmira gondolok). Nekem csupán az kell, hogy velem töltse az időt, átöleljen, együtt filmezzünk vagy sétáljunk, megcsókoljon. Tudom, ehhez az kellene, hogy megint ismerkedni kezdjek. Ha elég elkeseredett leszek, lehet, hogy visszamegyek társkeresőre. Fogalmam sincs, lenne-e értelme...

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.