Dreaming for life

#75

2017.07.19. 08:00, Bence

Nos, tegnap délután valahogy eszembe jutott az It's kind of a funny story című könyv, amit nem is túl régen olvastam, és felmerült bennem a gondolat, hogy megnézhetném a filmes változatot is. Eleve szkeptikusan állok az ilyenekhez, hiszen szinte mindig hatalmas elvárásokat állítok a könyvadaptációk felé: legyen cselekményhű, a színészek hasonlítsanak a leírt szereplőkhöz, ne hagyjanak ki fontos részeket, és még sorolhatnám. Erre hozom fel példának az összes Harry Potter filmet (melyek közül egyébként a hatos volt a legfelháborítóbb). Na, most úgy ültem le, hogy lazábbra veszem. Természetesen, ahogy annak lennie kell, már a legelső percben kiakadtam. Mégis hogyan hagyhatták ki a könyv elejét? Miért kezdik a harmadánál? És még egy halom ilyen kérdés száguldott végig a fejemben, azonban próbáltam ennek ellenére is ráhangolódni.

Valójában egy 2010-es filmről van szó. Amin meglepődtem, hogy elég nagy színészek játszottak benne (Emma Roberts, Zach Galifianakis, Lauren Graham), de úgy éreztem, hogy a számomra új személyek is remekül játszottak. A kedvenceim persze a Craig-et alakító Keir Gilchrist és Emma Roberts Noelle szerepében voltak. Ha így utólag nézem a cselekményt, akkor annyit mégsem hagytak ki, mint amennyit az elején gondoltam: ugyanis a könyv sorrendjétől eltérően mutatták be. Inkább visszatekintéseket kaptunk később, amiért nem igazán voltam odáig. Aki nem ismerné a sztorit, annak pár spoilermentes szóval jellemezném: depresszió, öngyilkosság, stressz.

Nagyon sajnáltam, hogy nem mutatták be rendesen, hogy Craig milyen problémákkal küzd, mi vezetette őt eddig. Részben megváltoztatták a családjával való viszonyát is, kihagyták, hogy már előtte is járt pszichológushoz, új személyként mutatták be dr. Minevrát, és Aaronról is kevesebbet tudtunk meg. Sőt, az egész étkezési gátját elbagetizálták: kétszer hozták csak fel rendesen, akkor meg pont, hogy eltúlozták. Igen, ezeket a problémákat csak azért vettem észre, mert korábban olvastam már a könyvet, egyékbént fogalmam sem lett volna róla, ez így van. Viszont ha ezeken felülemelkedem, akkor egy élvezhető és egy igen elgondolkodtató filmet kaptam. Nem, semmi újat nem tanultam belőle, amit a könyvben ne tettem volna már, de azt a szintet majdnem azonos szinten hozta.

Sosem szégyen bevallani, ha segítségre van szükségünk. Nem feltétlen csak akkor, amikor már képesek lennénk véget vetni az életünknek, hanem bármilyen kis gonddal. Néha elég csak egy barátod előtt megnyílni, vagy bevonni a szüleidet. Nem tudhatod, hogy ki segíthet átvészelni a nehézségeket. Tapasztalatból mondom, hogy már az is jó hatással van, ha valaki meghallgatja a mondanivalótokat - nekem itt a blog, és egy-két személyre mindig számíthatok, ha kiönteném a szívem. Beszéljetek valakivel, nyíljatok meg, de ne érezzétek kényszernek. Készen kell állni hozzá.

Még nincs hozzászólás.