Dreaming for life

#85

2017.09.17. 15:00, Bence

Az elmúlt napokban többször megkaptam, hogy milyen régen volt bejegyzés - ez kétségkívül igaz is, konkrétan majdnem három hét telt el azóta, hogy utoljára jelentkeztem. De most tessék, itt van, lehet örülni... Persze nem csak külső nyomásra ültem a laptop elé, hogy leírjam a gondolataimat, bennem is naponta felmerült, hogy "na, akkor írok valamiről", aztán ahogy látszik is, nem lett belőle semmi. Ugyan mi újról tudnék írni, amiről még nem volt szó? Oké, beköltöztem a számomra új koliba, elkezdődött a szorgalmi időszak az egyetemen, megismerkedtem a szobatársaimmal, közben a szokásos dolgok, avagy olvasás, rajzolás, főzés, és a többi. Viszont ezek már tényleg annyiszor felmerültek már itt, hogy egyikre sem igazán akarok több helyet pazarolni.

Végre megjött az ősz. Uhh, de izgalmas, én is a fejemet fogom, hogy pont az időjárást hoztam elő. Mégsem eresztem el a témát, ugyanis ez az egyik kedvenc időszakom, pontosabban az ilyen hűvös, esős napokat imádom. Nincs az a borzasztó meleg, ami nyáron volt, azonban még mínusz 20 celsius-fok sincs kint, amikor több réteg ruha kellene, és végre van értelme, hogy cipelem magammal az esernyőt. Másoknál az ilyen nyomott, szürke napok negatív hangulatot, rossz kedvet váltanak ki, közben meg itt vagyok én, aki most jóval vidámabb a szokottnál. Így már órákra is szívesebben járok be. Ha ez marad a jövő hétre is, akkor valamelyik nap, amikor több szabad órám van, akkor elmegyek és sétálok. Ha más nem, akkor a csütörtök délelőtt mindenképp szabad lesz erre. A helyszín még nincs eldöntve, de még aznap reggel sem késő kitalálnom (igen, az egyik lehetőség a Duna-part, ahová párszor mentem már).

Foglalkoztatott mostanában az a kérdés, hogy mit is kellene kezdenem ezzel a bloggal, ugyanis elég sok ismerősöm/barátom olvassa, ami megnehezíti, hogy teljesen elfogulatlanul írjak. Nem mintha nem tudnának a legtöbb dologról, mégis egy plusz "terhet" jelent. Tény, hogy néhányukat pont a blog miatt ismertem meg, vagy kezdtem velük újra beszélgetni, illetve nem is lenne szívem bezárni és létrehozni egy újat más névvel. Átnevezzem megváltoztatva az url címet? Aki nagyon akarja, az úgy is megtalálhatja és el tudja olvasni. Azok után, hogy képes voltam saját névvel írni magamról, és igazából bármilyen témában írtam, nem kerültem például csak azért a szexualitás vagy szerelem témát, hogy ne kelljen itt felvállalnom magam. Szóval ezek miatt jutottam éjszaka arra a végeredményre, hogy marad minden úgy, ahogy eddig: nincs névcsere, nincs törlés, nincs újrakezdés. A véleményemet amúgy is bárki előtt kimondom. Amiről pedig személyesen nehezen tudok/tudnék beszélni, arról írni könnyebben megy.

Ismerkedés... lássuk csak. Előrébb nem igazán jutottam, vagyis inkább attól függ, honnan nézzük a helyzetet. Van egy srác (szintén olvassa a blogot), akivel több, mint egy hónapja beszélgetek. Nehéz ügy, tekintve, hogy még az elején leszögeztük, hogy barátként ismerkedünk, és ez hetekig így is maradt, amíg fel nem hozta, hogy szívesen randizna velem. Na már most, természetesen időt kértem, hogy átgondoljam, mert ha azonnal kellet volna döntenem, akkor egyértelmű és gyors nemet kapott volna válaszul. A problémát az jelenti, hogy még azóta sem jutottam elhatározásra az egésszel kapcsolatban. Oké, normálisnak, kedvesnek tűnik, de... - aaah, jobban össze kellene szednem a gondolataimat. A francba is, tudom, hogy rég túl kellene lennem rajta, viszont még mindig szeretem valamennyire azt a srácot, akivel tavaly találkozgattam hónapokig, hiába telt ez azóta egy teljes év, hiába nem beszélek vele már öt hónapja, hiába igyekszem nem gondolni rá. Bár nyilván javult egy kicsit a helyzet, mert naponta csak párszor jut már eszembe. Viszont hogy lenne így fair bárkivel szemben is, hogy randizzak, ha részben azt a srácot keresem benne? Két barátomnak meséltem erről, ők azt mondták, adjak egy esélyt neki. Erre Frodó egyik mondata jut eszembe A Gyűrű Szövetségéből: "Bölcs tanácsnak venném, ha szívem nem ellenezné" (nem biztos, hogy szó szerint így van, de én így emlékszem). Tehát ugyanúgy nem vagyok előrébb.

A nap további részében valószínűleg olvasok egy keveset (vagy sokat), nézek valamilyen filmet felirattal, este pedig csinálok magamnak még egy quesadilla-t, csak mert megérdemlem.

#84

2017.08.29. 19:45, Bence

Pont a múltkor írtam a telefonomról, vagyis hogy annak jön ki egy új verziója... Na, bűntetésként, hogy le akarom cserélni, nem sokkal később meg is kaptam az igazán megérdemelt jutalmamat, ugyanis vasárnap tönkrement a mostani Note4-em. Konkrétan az volt, hogy nem akart tölteni, maximum akkor ha egy bizonyos szögben tartottam benne a töltőjét, de úgy már nem akart feltölteni, ha abban a pozícióban kitámasztom valahogy,hiába próbáltam. Mi az első gondolata ilyenkor az embernek: csak a töltő ment tönkre. Azonban hiába próbáltam a másik ugyanolyan töltőkábelemet, az otthoni összes fellelhető Samsung és hasonló csatlakozójú töltőkábélt, továbbra sem akarta az igazságot.

Pont kapóra jött, hogy aznap jöttem fel Budapestre - ugye ez volt tegnapelőtt. Nos, tegnap, miután végeztem a dolgommal az egyetemen, fogtam magam és bementem egy Samsung márkaboltba. Tapasztalatból mondom, hogy ha ilyen márkájú telefonotok van, és van a közelben ilyen üzlet, akkor ezt keressétek fel, hiába nem ott vettétek magát a készüléket: lényegesen meggyorsítja a folyamatot. Alapjáraton én előtte csak a Telenorba vittem vissza, ahol utoljára már fel is tették a kérdést, miért nem a közeli márkaszervízbe viszem, hiszen úgy gyorsabb? Erre csak legyintettem, hogy ha már itt vagyok és kivártam a soromat, akkor elintézem így. Csakhogy azzal, hogy most a Samsung üzletbe mentem, kihagytam egy elég körülményes, napokig tartó folyamatot, amikor is a Telenor rögzíti a hibát, amit jeleztem, felír minden kis karcolást, ami a telefonomon van, elrakja a telefont, valamikor elküdi a gyártónak, ahol aztán majd csinálnak vele valamit, hogy azt az eddigiek fordított irányba is megtörténjenek. A korábbi 2-3 hét "javítási" idő remélhetőleg minimum a felére csökken.

Mint említettem egy Samsung Galaxy Note 4 tulajdonosa vagyok. Mit is mondjak róla...? Klassz telefon, tényleg, csúcskategóriás, mégha mára nem is számít egy új darabnak, hiszen lassan két éve megvan, és nem is rögtön a megjelenése után vettem. Imádom a nagy kijelzőjét, a jó kameráját, a jegyzetelési funkciót és a hozzá tartozó tollat. Viszont nincs szerencsém ezzel a készülékkel. Nagyjából egy hónap telt el a megvásárlását követően, amikor jelentkezett az első hiba: konkrétan abban a percben, hogy bekapcsoltam, töltött egy darabig, majd újraindult, és ezt ismételgette, amíg ki nem kapcsoltam - utólag kiderült, hogy valószínűleg alaplap hiba, de igazából minden belső részt kicseréltek benne, így ez többé nem jelentkezett. Szinte majdnem egy évvel ezelőtt jött a következő, nagyjából ugyanezzel, mármint a töltéssel... vagy nem-töltéssel. Azt hiszem akkumulátort cseréltek, illetve azt írták, hogy a gyári töltőt használjam (azt használtam).

Tegnap mikor bevittem, egyből próbált a srác meggyőzni arról, hogy a telefonra már nem él a garancia. Hagytam, hogy végigmondja, majd megmutattam neki a jótállási jegyet, amin ugye szerepel a vásárlás dátuma, és az, hogy két évet vállalnak. Azért kipróbálta egy ottani töltővel, hogy vajon tölt-e... Nem, azért mentem be oda, hogy szórakozzak vele, aztán a második percben lebukjak előtte. Az ilyeneken mindig kiaakadok. Ma ehhez képest már előrébb is vagyunk, mert felhívtak a szervízből, hogy az akkumulátort kell kicserélni, és hogy kicserélhetik-e, mert az plusz költségekkel jár, mivel tartozéknak számít, amire csak egy év garancia volt. Erre mit lehet válaszolni? Ki mond erre nemet, hogy aztán visszakapja a telefonját, ami ugyanúgy nem fog működni, mint mielőtt beadtam hozzájuk? Oké, értem, ezzel kerülik el, hogy balhézzak a visszaadásnál, hogy miért csináltak olyat, amiért fizetnem kell. Nem baj, a lényeg, hogy minél előbb nálam legyen és használhassam végre - ne anya régi telefonját kelljen. Még reménykedek, hogy holnap vagy holnapután jön a következő hívás, hogy mehetek érte.

Ami "jó" (az idézőjel ebben az esetben a szarkasztikus hangsúly kedvéért szükséges), hogy az akkura és a szervízre elmegy az a pénz, amit félreraktam az utazásra és még az is, amit a LoL-ban akartam elkölteni egy új skinre. Úgy utálom ezt... Valahányszor azt érzem, hogy jobb hangulatba kerültem vagy épp közelítek az egyik célom felé, akkor valamilyen akadály könyörtelenül pofán vág annyira, hogy elterülök. És sajnos nem vagyok az a személy, aki ilyenkor egyszerűen csak feláll és halad tovább, én az ellenkezője vagyok: sírva szaladok vissza az első sarokba, hogy órákig, napokig, hetekig, hónapokig nyalogassam a sebeimet, aztán lemondjak a kitűzött célról. Ilyen vagyok, nem tudok változtatni rajta - vagy annyira nehéz lenne, hogy már azt is idő előtt feladom. És most nem is csak arról beszélek, hogy javíttatnom kell a telefonom. Hétfőtől van beköltözés a koliba, és ugye szokás szerint megcéloztuk az első nap legelejét. Na, ez már megint változott: én feljövök egyedül, elintézem, beköltözök, kiválasztom az ágyat, az asztalt, talán megvárom a szobatársakat, aztán haza kell mennem, és apával csak szombaton hozzuk fel a maradék cuccomat. Zseniális. Csak a vasárnap marad arra, hogy teljesen berendezkedjek. Az már nem működne, hogy előtte összepakolom mindent, és mondom nekik, hogy ezeket hozzátok fel, mert biztos vagyok benne, hogy valamit elfelejtenének, vagy épp nekem jutna eszembe valami az utolsó másodpercben. Ez van, valaki/valami mindig bekavar. Majd megtanulok együtt élni ezzel.

#83

2017.08.24. 19:00, Bence

Igen, egy ideje teljesen felborult a saját magam által, saját magammal szemben felállított rendszer, miszerint két-három naponta írok bejegyzést. Lényegében azért, mert a nyár végére még kevesebb izgalmas dolog történik velem, amiről be tudnék számolni. Mármint tényleg, három napból szerintem kettőt itthon töltök, és nem is mindig megyek ki a házból - igen, ez elég szomorú, viszont egyelőre elégedett vagyok ezzel a helyzettel. Hamarosan indul a félév, költözni kell a kollégiumba, onnantól pedig bármikor tudok moziba menni, könyvesboltokat és plázákat járni, sétálni a Duna-parton, és nagyjából ennyi. Szükségem van ezekre, de a negatív előérzetem még mindig megvan. Új szobatársak, akikkel nem tudom, mennyire fogok kijönni, csendesek lesznek-e, mint én, tisztán tartják-e a szobát, elvárnak-e tőlem valamit, stb. Eddig ugye szerencsém volt, mert a többiek is hozzám hasonlóak voltak, lefoglalták magukat a gép előtt, nem zavartuk egymást. Mi van akkor, ha elfogyott az összes szerencsém, ami eddig az ideális szobatársak kapcsán megvolt? Annyi maradt, hogy reménykedek, csalódás esetén pedig majd megnevelem őket - na jó, neeeem.

Ami velem történt mostanában: hétfőn találkoztam egy barátommal (szerintem itt ez a jó szó), akivel másfél hónapja kezdtem beszélgetni instagramon. Azt hiszem, azóta nem is nagyon emlegettem itt a blogon, egyrészt azért, mert olvasta/olvassa a bejegyzéseket, másrészt elég szkeptikus szoktam lenni az új ismertségekkel. Már korábban is sokszor felhozta a találkozót, de hárítottam, mert minél inkább próbálnak rávenni, annál inkább ellene vagyok az egésznek, hiszen miért kell erőltetni. Aztán külföldön dolgozott pár hétig, ez alatt továbbra is üzenetben tartottuk a kapcsolatot. Most, hogy egy rövid időre megint hazajött, belementem, hogy összefussunk, bár neki is elmondtam, nagy szerepe van a beleegyezésemnek ahhoz, hogy utána ne nyagasson vele. Nem, nem vele van bajom, hanem gyakran így állok hozzá, ha új emberekkel kell találkozni. Szóval hétfőn sor került rá... Természetesen zavarban voltam, de segített, hogy a hetek alatt elég sokat megtudtunk egymásról, és nem voltam annyira félénk, mint mindig, ebből pedig az következett, hogy az esetleges kínos szünetek helyett is megállás nélkül dőlt belőlem a szó, ami ugyanannyira furának tűnik tőlem, mintha alig szólalnék meg. Összességében nem volt rossz, hiába nem volt semmi olyan program, amit megbeszéltünk volna, főleg a várost jártuk. Fogalmam sincs, hogy mostanában fogunk-e még találkozni a közeljövőben. Gondolom, egyelőre beéri ezzel.

Tegnap volt a névnapom, amit még mindig nem értem,hogy miért kell ünnepelni. Szerintem nem is köszöntött fel 9-10 embernél több (ebből a legtöbben családtagok), viszont egyáltalán nem bánom. Régen mindig vártam, mert ilyenkor is járt egy kisebb ajándék, aminek ugye örültem, még akkor is, mikor később ez konkrétan pénzt jelentett. Mára azonban teljesen ellene vagyok, vagyis inkább nem érdekel az egész névnap-kultusz. Ha felköszönt valaki, akkor megköszönöm (vagy épp vállat vonok), a kapott pénzt pedig először visszautasítom, de mivel erősködnek, ezért végül elfogadom - de a lényeg, hogy nem várom el senkitől, hogy boldog névnapot kívánjon. Nem úgy a szülinapomnál... Sajnos vagy nem sajnos, akkor már szomorú leszek, ha valaki nem emlékszik a szülinapomra. Akkor mégis miért vettem le a facebook adatlapomról a szülinapom dátumát? Mert nem arra van szükségem, hogy olyanok köszöntsenek fel, akiknél divatnak számít az üzenőfalra írni, még akkor is, ha nem voltunk/vagyunk jóban. Gimiben még kint volt, és teljesen hülyének éreztem magam, ha olyan ember köszöntött fel, akivel aligha beszéltünk három mondatnál többet a kötelező németórai párbeszéden kívül. Fogalmam sincs, hogy várok el az egésztől. Néha arra gondolok, hogy idén aznap teljesen kikapcsolom a telefonom, és nem reagálok senkinek.

Említettem a jövő évre tervezett nyaralást, amire nézegettem már a repülőjegyeket és a szállásokat, és ahogy számoltam, az egész utazás kerülne vagy háromszázezer forintba. Ezek alapján, ha mondjuk 10 hónap múlva mennék, akkor havonta 30ezer forintot kellene félretennem, ennek egy része meglenne az ösztöndíjből, illetve karácsonyra és szülinapomra is pénzt kérnék pont ezért. Így nagyjából össze is gyűlne a szükséges összeg... Csakhogy nem számoltam azzal a "függőségemmel", hogy túl könnyen szórom a pénzt mindenre. Már a héten leadtam összesen három rendelést: egy turmixgépet vettem, amit majd el tudok vinni a koliba, hiszen napi szinten használom az itthonit, ezért nyilván ott is szükségem lesz rá, még ha ritkábban is; egy BRITA márkájú vízszűrős palackot, amiből nagy nehezen találtam olyan oldalt, ahol szállítanak ide is, és olyan, amilyet szeretnék; illetve ehhez szűrőbetétet, hogy legyen tartalék, viszont ezt meg pont nem árultak ott, ahonnan a palackot vettem. Na, és ezekre már most elment az aktuálisan féretett pénzem, arra azonban így rájöttem, hogy nagyobb elhatározás szükséges a magam részéről: ha utazni szeretnék, akkor figyelnem kell arra, hogy valóban spóroljak is. Ez beszélt le arról, hogy megvegyem a nemsokára megjelenő Samsung Galaxy Note 8 okostelefont, ami a mostani mobilom újabb verziója lesz. Még csak megemlítettem itthon, hogy ki fogják adni, már rám is szóltak, hogy meg ne merjem venni, mindezt azért, mert talán háromszor ők fizették a telefonszámlámat a két alatt - itt megjegyezném, hogy egyszer sem én kértem tőlük. Illetve pont ők voltak azok, akik anno lebeszéltek, hogy egyben kifizessem, és helyette a kamatmentes részletet válasszam. Az ilyen dolgokkal majdnem annyira felidegesítenek, mint amikor az étkezési szokásaimról oktatnak ki. Nem fogom megvenni a telefon, de nem azért, mert ők nem akarják, hanem ezért, mert inkább az utazást választom - már ha sikerül félreraknom rá a pénzt.

Sokat kellett várnom, ma végre kedvet kaptam a festéshez, konkrétan azáltal, hogy öcsém akart festeni, én pedig röviddel utána csatlakoztam hozzá, Semmi extrát nem produkáltam, csak egy fekete fa, rajta lilás levelekkel, mégis örömmel töltött el az alkotás, így elhatároztam, hogy holnap is mindenképp nekiülök majd. Sőt, amikor utána felkeltem az asztalhoz, elégedett voltam a végeredménnyel, még a hangulatomra és a napom addigi részére is a jó jelzőt akasztottam volna. Uh, és ma reggelire megettem az a sütit, amit még hétfő este készítettem. Az alapja egy kakaós-kekszes réteg, rajta egy málnás-"krémsajtos" szint, megszórva fagyasztott, apróra tört málnadarabok, végül olvasztott csoki (a receptet itt találjátok, a második desszert: videó). Bár az eredetihez képest módosítottam a legalsó réteget, nagyon ízlett, szerintem máskor is csinálni fogok, mert abból a szempontból egyszerű, hogy nem kell sütni. Oh, és nem kicsi muffinformákba tettem őket, hanem egy nagy, szögletes üvegtálba, és miután kivettem, felvágtam kisebb szeletekre. Itt kifejezetten örültem, hogy a többiek nem akarnak kísérletezni az általam készített ételekkel/desszertekkel, és végül mind megmaradt nekem.

#82

2017.08.19. 20:30, Bence

Mint végül kiderült, sikerült elintéznem a kollégiumot. Mondjuk ehhez pont eleget kellett intézkednem az utolsó pillanatokban - mint apáékhoz való lakcímbejelentés, a hiánypotlás utolsó napjáig történő módosítás és feltöltés. Végül összesen két ponttal léptem át azt a határt, amitől már járt a hely. Ezt is csak azért, mert mostohaanyám a gyes után még nem ment visszadolgozni. De a lényeg, hogy felvettek a koliba. Ami jó, hogy sokkal, de sokkal közelebb van az egyetemhez, mint az előző koli, nem kell egy órával az óra előtt elindulnom, hogy időben odaérjek. A mostaniban több embert is ismerek, akikkel például Pécsre mentünk egy hete. Nem kell feltétlen szeptemberben munkát keresnem, hogy az albérletet fizetni tudjam - helyette még pénzt is tudok félrerakni a jövőre tervezett utazásra. Amiért mégis örültem volna a külön lakásnak, hogy nem kellett volna másokkal osztozkodnom a szobán. VIszont kis ár ez ahhoz, hogy spórolhassak, illetve ne kelljen dolgoznom minden szabadidőmben.

Ugyanis arra jutottam, hogy jövőre (vélhetően tavasszal vagy már a tél végén) szeretnék valami távolabbi helyre, amiről már elég régóta álmodozok: valahogy úgy tervezném, hogy 1,5-2 hét lenne az egész, aminek az elején Londonba repülnék, ott eltöltenék pár napot, aztán utaznék tovább Dublinba, ahol a fennmaradó időben lennék. Így elmondva tűnik valami olcsó utazásnak, pláne azután, hogy rákerestem a repülőjegyekre - csak ezek kitesznek egy kisebb összeget, és akkor még nem is beszéltem a szállásról, ami után még nem érdeklődtem sehol. Azonban az biztos, hogy a Harry Potter Studioba mindenképp elmegyek. Eddig 95% az esélye annak, hogy egyedül megyek. Oké, tudom, hogy az egész még legalább fél év, és nem is igen raktam félre pénzt rá, ennek ellenére jó korábban eltervezni. És ha azt nézzük, akkor eddig nem is voltam drága helyeken.

Közben mindenhonnan azt hallom, hogy az utolsó két hét van a szünetből, szeptember elsején kezdődik a tanítást (ami egy pénteki nap, elég abszurd). Én pedig itt állok, és tudom magamban, hogy szeptember 11. a szorgalmi időszak első napja. Általában nem bírom ki anélkül, hogy gúnyosan mosolyognék - persze ők meg a vizsgaidőszakban teszik ugyanezt. Azért még augusztusban be kell mennem az egyetemre valami elintézni, ami egy jó indok arra, hogy 3-4 napot Budapesten maradjak, esetleg moziba menjek, ilyenek. A koliba majd csak a regisztrációs hét elején lehet beköltözni, szóval nincs igazából semmi fontos teendőm addig. Belegondolva... várom már, hogy ne itthon legyek állandóan. Még az sem olyan rossz, hogy be kell járnom órákra, legalább kevesebbet fogok unatkozni. Eddig úgy néz ki, hogy saját magam szórakoztatására beülök majd néhány elsős tárgyra, mert a mostani gólyáknak teljesen más tanterve és órái vannak, és rosszul nem járok.

Csak hogy a hangulatomról is legyen szó: elég vegyes gondolatok járnak a fejemben, ezek egy része jó, a másik része kevésbé az. Az előbb felsoroltak alapján valamennyire van életcélom, amitől nem mindig érzem magam kilátástalannak vagy élhetetlennek. Még mindig szeretnék egy kiskutyát, viszont tudom, hogy a koli miatt erre még várni kell. A társkeresés eléggé hidegen hagy jelenleg, na, nem azért, mert ne érezném magam egyedül vagy ne vágynék valakire magam mellé... csak meg tudok lenni a visszautasítás nélkül is. Azonban itthon megint az alkatom és a súlyom a téma, ami ahogy az lenni szokott, kiborít. Még azt is megkaptam, hogy hagyjam abba ezt a nevetséges "fogyókúrát", egyek normálisan. Én meg csak néztem apára, hogy miiii? Semmi köze sincs ennek ahhoz, hogy fogyjak. Nem is adtam le egy grammot sem, amióta áttértem erre az étrendre. Sőt, azóta nem ingadozok az 55-60 kg között, hanem stabilan 58 körül vagyok. Ráadásul, mikor ma anyával találkoztam, ő is felhozta, hogy vékony vagyok. Pont az ilyet beszélik meg egymást közt, és mást nem?

#81

2017.08.14. 09:15, Bence

Igazából már tegnap este nekiálltam, hogy akkor majd leírom a hétvége eseményeit és az élményeimet, viszont több embernek is meséltem róla, ezért nem volt kedvem sokadszorra belekezdeni. Na de most... Már arra sem emlékszem, hogy egynél többször megemlítettem-e egyáltalán, mert emlékeim szerint nem, és az is egy hónappal ezelőtt történt, amikor az egész valósággá vált - azaz lefoglaltuk a szállást. Velem együtt öten mentünk, a cél pedig Pécs volt. Nos, közülük egy személyt ismertem rendesen, így kicsit (néha meg jobban) izgultam az egész miatt. Az, hogy végül elmentem, annak köszönhető, hogy hamar szándékosan hamar rámondtam az igent, ezzel pedig kizártam, hogy a rengeteg túlagyalásommal meggondoljam magam - ami igazából meg is történt, akartam menni, aztán nem akartam menni, hogy aztán újra kedvet kapjak, és így tovább. A végén azonban nem hátráltam meg, és nem is bánom így utólag.

Természetesen egy facebook-beszélgetésben sok dolgot előre eldöntöttünk, ilyenek például az úticél, a szállás, az időpont, a programterv, stb. Bár ott már inkább tűnt rögtönzöttnek az, hogy éppen mit csináljunk, ami talán még jót is tett az egésznek. Pénteken délután két és három óra között mindenki megérkezett busszal. Én bevártam a pályaudvaron két másik embert, akikkel együtt kerestük meg az apartmant, hogy ott később a többiekkel találkozva bemehessünk. Miután végre bejelentkeztünk, lepakoltuk a cuccainkat (közben kiraktam a muffint, amit aznap reggel sütöttem), aztán az egyik srác kitalálta, hogy kártyázzunk egyet, ezzel is feloldva kicsit a hangulatot. Szerintem erre szükség is volt, főleg az én esetemben, mert nekem tényleg segített valamennyit. Ja, még előtte kiválasztottuk, hogy ki melyik ágyban alszik. Lehet, hogy csalásnak számít, de elsőként csaptam le az egyetlen egyszemélyes ágyra, ami mellett még konnektor is volt, de végülis jól jött ki. Utána fogtunk magunkat, és elkezdtük járni a várost, nézelődni. Közben a többiek ettek fagyit, én beértem egy málnás jégkásával. Elég sokáig sétáltunk, mire az Árkád felé indultunk, akkor már kezdett sötétedni. Ott leültünk vacsorázni, plusz este be is vásároltunk kajával, a palacsinta összetevőivel, vízzel és hasonlókkal. Na, és a kasszánál szegény pénztárost "megszívattuk" azzal, hogy mind az öten külön fizettünk, de ugyanazt a pontgyűjtő kártyát használtuk, nos, ő nem kezelte olyan simán a helyzetet. A nap további részében uno-val játszottunk és beszélgettünk. Megszületett az első belsős poén, ugyanis az egyik lány (akit ismertem korábban is) lényegében összehasonlított engem egy másik sráccal, hogy neki van szabad akarata. Na, utána két napig ezzel piszkáltuk egymást, hogy kinek van szabad akarata, ki mit csinálhat. :D

Az alvás pont annyira nem ment, mint itthon. Sokáig nem tudtam elaludni, az éjszaka közepén felkeltem arra, hogy borzalmasan melegem van (valamiért a kelleténél háromszor vastagabb takarók voltak a szálláson), plusz reggel is írtó korán felébredtem teljesen. És ez szombat éjszaka sem változott.

Másnap reggelivel indítottunk, amire csináltam magamnak zabkását oreoval és kesudióval - még jó, hogy volt egy kisebb konyha. Elég korán útnak indultunk, hogy vegyünk buszjegyet, azonban az árusító hely szombatonként nem volt nyitva. De így is időben odaértünk a buszhoz, és végül megvettük ott a jegyet, és az állatkertnél szálltunk le. Ott a kijelölt útvonalon haladtunk, hogy semmiről se maradjunk le. Uh, kaptunk ugye térképet, amin voltak még kérdések is, amiket a "felfedezés" során tudtunk megválaszolni, én és az egyik lány pedig személyes kihívásnak vettük, hogy az összeset megtaláljuk. Ahhoz képest, hogy nem túl nagy az állatkert, jó volt végigjárni és látni az állatokat - még kecskéket is simogattunk. A következő program a túra volt, ami úgy másfél órásra sikeredett. A pihenőhelyeken szép kilátás volt. Az igazat megvallva számomra nem volt nehéz a terep és szívesen mentem volna még egyszer ennyit, de magamban tudatosítottam, hogy nem mindenki szokott hozzá a sok sétához, a lépcsőzéshez. Ugyanez igaz a városnézésre is: amikor utazok valahová, akkor képes vagyok napi tíz órát a város bejárásával tölteni, Prágában második alkalommal is megtettem ugyanezt. Viszont tényleg nem volt ezzel bajom, könnyű volt igazodni a többiekhez. A túra végére a szálláshoz értünk, ahol többen lepihentek, vagy ahogy az később kiderült, nem mindenki aludt. Közben elmentem az Árkádba, mert pénteken elfelejtettem lisztet és margarint venni a palacsintához. Hiába volt még viszonylag korán, a szél és a hűvös idő miatt nem mentünk már sehova. Helyette megint kártyáztunk, néztük a Garfield 2-t, majd palacsintát sütöttem mindenkinek (lényegében vegán, cukormentes és teljeskiörlésű volt, de az íze volt a lényeg, a többiek pedig megették, akkor is, ha nem ízlett nekik). Este már Ószövetséget olvasott valaki, a Teszlek Süveg és a Pottermore többi tesztjét töltögettük, és még a Harry Potter és Gyűrűk Ura témában is annyit beszéltem, amennyit a többiek szerint előtte összesen nem. Ezen a napon született meg a következő belsős poén: a szálláson felszerelt konyha volt. Viszont a mosogatáshoz nem kaptunk szivacsot, csak mosogatószert. Utána nem múlt el egy óra a mosogatószivacs emlegetése nélkül.

Utolsó napra nem volt semmilyen komoly tervünk. Délelőtt összepakoltunk, kijelentkeztünk, ami kicsit hosszúra nyúlt. Majdnem kifelejtettem, hogy az egyik recepciós srácot (nem lehetett idősebb nálam csak pár évvel) végig bácsiztuk. Fogtunk magunkat, és az Árkádba mentünk, hogy majd ebédelünk. Szinte mindenki hulla volt, ezért nagyjából annyi volt, hogy ültünk egy asztalnál és néztük egymást, vagy matricákat küldtek a fb-on. Később az autóbusz állomásra mentünk, mert ketten korábban indultak. Visszamentünk az Árkádba, ahol a ruhaboltokat jártuk - és nem, nem vettem semmit. Még beültünk egy cukrászdához, ahol volt cukormentes süti és vegán fagyi. Utána kikísértek engem is a buszhoz. Ott másodszorra csináltam olyat, amit szerintem már évek óta nem tettem, integettem másoknak. Végül este fél 7 körül már haza is értem. Alvás előtt még meg is beszéltük azzal a lánnyal a dolgokat, aki az egészet szervezte. 

Összegezve? Ahogy az lenni szokott, néha előjött belőlem a visszahúzódó énem, amikor kevesebbet beszélgettem, és nem is mentem oda másokhoz, amíg nem hívtak. De ezt félrerakva jól éreztem magam, sőt, élveztem is. Teljesen más élmény volt, mint amikor egyedül megyek valahová - mivel azt is szeretem, nem is tudom összehasonlítani a kettőt, hogy melyik volt jobb, és melyik volt rosszabb. Mindkettőnek vannak előnyei. Már a nyaralás alatt ki lett jelentve, hogy jövőre is mennünk kell. Egyébként én ugye korábban már voltam Pécsen egy osztálykirándulás alkalmával, szóval eleve inkább a társaság miatt gondoltam azt, hogy megyek. A többiek tényleg mind kedvesek és normálisak voltak. Nem volt az, hogy engem nem ismernek, ezért inkább kihagynak a beszélgetésből (amikor így történt, akkor saját hibámból nem akartam csatlakozni). Már csak azon kell túlesnem, hogy végignézzem a feltöltött képeket, és elszörnyülködjek azon, hogy borzalmasan fogok kinézni minden képen.

#80

2017.08.08. 11:15, Bence

A napjaim szürkébbek, mint bármi, amire azt mondanád, hogy "na, ez tényleg igazán szürke". Felkelek magamtól, ébresztő nélkül vagy valamilyen zajra a ház többi részéből; utána felöltözök. Napközben laptopozok, öcsémre vigyázok, néha olvasok, eszek napi 2-3 alkalommal, délután az első zuhany, este a második, végül lefekszem az ágyba, szenvedek az elalvással, majd úgy-ahogy eltelik az éjszaka is. Semmi extra vagy érdekes nem történik velem. A hangulatom ingadozik az alig-elviselhetően-rossz és a semlegesnél-majdnem-jobb állapotok között - ehhez párosulhat a teljes érdektelenség az emberek felé, amikor is senkivel sincs igazán kedvem beszélgetni (ahogy azt a hétvége is bizonyítja).

Újraolvastam Róbert Katalintól a Szívből, színből, igazánt. Uh, el is felejtettem, hogy mennyire szeretem ezt a könyvet, bár ha jól emlékszem, akkor először nem imádtam ennyire, talán még bosszantott is ez a szerelmi háromszög téma. Szerencsére eltelt annyi idő azóta (történetesen másfél év), hogy voltak olyan részek is, amikre már nem vagy alig emlékeztem. Oké, ez most teljesen úgy tűnhet, mintha minden lgbt regény a kedvencem lenne, pedig nem. Ez viszont tényleg belopta magát a szívembe, és ez Alexnek köszönhető, akivel sok mindenben tudtam azonosulni, még ha pár dologban egyáltalán nem. A szülők reakciói voltak a legszórakoztatóbbak. Már csak az is mutatja, mennyire beszippantott, hogy itthon olvastam (ami elég ritka), és két délután alatt a végére értem. Kedvet is kaptam hozzá, hogy az írónő más könyvét is elolvassam. Egyébként az idézet is ebből származik, ami kicsit fura, hiszen megtöri az eddigi rendszert, miszerint angolul szerepeltek... azonban még így is megérdemli.

A hét egyik legnagyobb híre, hogy tegnap megérkeztek az új könyveim. Bizony, a Harry Potter ünnepi kiadásáról beszélek. Kicsit meglepődtem, hiszen két hét sem telt a rendelés leadása óta, utána pár nap volt, mire a Bookdepository "begyűjtötte" és utána postázták. A szállítás pedig 10-14 munkanap, azaz két-három hét szokott lenni, ezért sem vártam volna, hogy megkapom agusztus közepéig. Így viszont nagy volt az öröm, hogy korábban megjött. Olyan gyönyörűeeeek. Amikor kibontottam, alig találtam a szavakat. Mind a kemény-, mind a puhakötésű  valami eszméletlenül néz ki a Mardekár színeiben, zöldben és ezüstben. Most végképp nem bántam meg, hogy nekem mindkét változat kellett. Akiknek megmutattam a képet, nekik is tetszett. Egyikük megkérdezte, hogy akkor elkezdtem-e már olvasni. Majdnem letámadtam, hogy képzelheti azt, hogy ezeket olvasni fogom. Nanehogymár! Megtörni a gerincét, tönkretenni a sarkait, összekoszolni a lapjait? Persze ezek csak erős túlzások, mert csak azok a könyvek sérültek eddig valamennyire, amiket számtalanszor újraolvastam, és azok is alig. Ennek ellenére tényleg nem tervezem. Azok csak azért kellettek, mert imádom a Harry Potter könyeket, imdáom a filmeket is, imádom az írónőt, imádom a Mardekárt, imádok minden emléket, amit kaptam. Nem mellesleg, aki csak egyszer is hozzáér bármelyikhez, az készüljön egy elsősegélydobozzal, ami nem sokat segít úgy, ha szétátkozom. Itt egy kép:

Az elmúlt pár napban még főzni sem igazán főztem. Néha sütöttem "vajas" kiflit, pogácsát vagy bagettet (tegnap mindhármat), mert találtam egy nagyon jó vegán, teljeskiörlésű kelt tészta receptet, amivel isteni finom dolgokat lehet készíteni. Ma a terveim szerint valamilyen főzeléket készítek és mellé falafelt, mert az gyors, finom és imádom. Ja, és egy tipp: ha a vegán sajtkrém receptjében szerepel, hogy kesudió helyett mandulával is készítheted, akkor ne csinálj rögtön dupla adagot az utóbbiból, mert lehet, hogy nem fog ugyanannyira ízleni.

Délelőtt voltam vásárolni, de csak drogériákban. Találtam egy inecto márkájú krémtusfürdőt argánolajos változatban, ami végre állatkísérlet mentes, azaz vegán. Eddig ugyanis mindig azt használtam, ami volt itthon, legtöbbször Baba volt. Bár először csak azt terveztem, hogy borotván kívül nem veszek mást, végül jóval több pénzt hagytam ott mindkét helyen - ilyenkor mindig rosszul érzem magam. Viszont a tusfürdő mellé találtam erőszakmentes  arctejet és borotvahabot is, utóbbi ISANA márkájú. Utóbbit kétkedve vettem, mert eddig világ életemben Gillette borotvazselét használtam, még csak nem is habot. Ahh, ez után a pár mondat után úgy érzem magam, mint akik ilyeneket mutogatnak Youtube-videókban, sőt, az egész csatornájukat erre építik fel. :D

#79

2017.08.05. 23:00, Bence

Ma értem a Harry Potter-filmek újranézésének a végére, és kedvet kaptam ahhoz, hogy írjak egy rövid, vagy nem is annyira rövid véleményt. Igazából ez abból indult, hogy válaszoltam egy kérdésre gyakorikerdesek.hu-n, ahol valaki arra volt kíváncsi, mit tanított nekünk az írónő a könyvekben - és akkor most ezt kapcsolom össze a filmekben újraéltekkel.

Félre ne értsetek, imádom a sorozatot, volt olyan, hogy évekig csak ezeket olvastam egymás után, de minden nyáron legalább egyszer elővettem őket: egy stabil pont volt az életemben. Még csak nem is fogom felemlegetni, hogy a filmek mennyiben térnek el a könyves cselekménytől. Arra sem térek ki, hogy bizony a könyvekben is találhatunk logikai bakikat, amiket egyébként maga Rowling is beismer, azonban ezeken is képesek vagyunk túllépni a rengeteg gyermekkori élményért cserébe. Nem, most az előítéletességről és a kirekesztésről fogok panaszkodni egy sort...

A Roxfortban négy különböző ház van: Griffendél, Hollóhát, Hugrabug és Mardekár. Szándékosan abban a sorrendben írtam le, ahogy leggyakrabban szerepel(t) bárhol. Sőt, a végén lévőt még lenéző hangsúlyban is szeretik kimondani. Miért? Mert mindenkitől azt halljuk, hogy a Mardekár-ház a legrosszabb, ott mindenki sötét varázsló és boszorkány, aki oda kerül, az biztosan gonosz és rossz útra fog térni. Még Dumbledore sem tudta megállni az évek alatt, hogy ne adja át a legkisebb ürüggyel is a rivális háznak, nevezetesen a Griffendélnek, akiket valamilyen okból mindenki istenít. És ott van Harry, aki teljesen új látásmóddal kerül a varázsvilágba, és mindenhonnan azt a benyomást kapja, hogy a Mardekár bűnözőkkel és gyilkosokkal van tele. Természetesen nem vagyok álszent, fiatalon még én is elfogadtam ezt, annyira elvakultan ragaszkodtam az Aranytrióhoz, hogy nem tudtam elvonatkoztatni igazán - bár elég régóta kedveltem Dracót.

Ezt kaptuk az összes könyvben. És az egész abból indult ki, hogy Voldemort mardekáros volt. Hogy követői, a halálfalók is mardekárosok voltak zömmel - bár nem emlékszem, hogy valaha is szó lett volna nem-mardekáros követőkről, de véleményem szerint igenis vannak. Utálnunk kellett Dracót, Crac-ot, Monstrót, Pansy-t és így tovább. Oké, tettek olyat, amiért könnyen lehetett haragudni rájuk és egyeseknek ócsárolni őket... Mi volt az utolsó filmben? Pansy megszólalt, hogy ott van Harry, adják át Voldemortnak - megjegyzem, hogy így megmenthetik mindenki életét. És erre a logikus válasz McGalagonytól? Leküldi az össze mardekárost az alagsorba - a könyvben azt hiszem, hogy át is viszik őket Roxmortsba. Mi van akkor, ha egyes mardekáros diákok harcoltak volna Harry oldalán? Ha még a saját szüleikkel is szembe mertek volna állni, mert féltek Voldemorttól? Hiszen a Malfoy-család is legszivesebben kiszállt volna az egészből már régóta. Neeeeem... mindegyiküket küldjük el.

És milyen feloldozást kapnak a végén? Harry elnevezi az egyik fiát Albus Perselus Potternek, mert így az iskola valaha volt két legbátrabb igazgatójának nevét viselheti - ezzel szerintem óriási nyomást gyakorolva a srácra. Oh, és megtudjuk, hogy Piton nem volt gonosz, évek óta Dumbledore oldalán harcol. Persze, ez nem kis dolog, de ezzel nem változott meg mindenki véleménye. Aki pedig csak azért nem utálja az egész Mardekár-házat, mert Piton jó volt, hát, fura. Ja, majdnem kihagytam, hogy Harryt is csak azért ajánlgatta a Süveg a Mardekárba, mert benne volt Tudjukki lelkének egy darabja, egyébként szín tiszta griffendéles.

Több fanfictiont is olvasok a Merengőn, és egy-kettőben nagyon szépen ki van dolgozva ez az egész: például ahogy a halálfalók gyerekei és a többi mardekáros a szüleik és elődeik miatt szenvednek később. Vagy egy másikban, ami kicsit elrugaszkodik az eredeti iránytól, Lucius és Perselus is Dumbledore kémei, a mardekáros diákok szembemennek a szüleik nézeteivel, nem akarnak Voldemort mellett harcolni, sőt, tesznek is ellene.

Visszatérve egy korábban emlegetett dologra: az egyik kedvenc karakterem Draco. Azt akarom (igen, akarom, kell nekem, stb.), hogy a történetet bár az ő szemszögéből is láthatnánk az elejétől a végéig. Vagy kapnánk egy könyvet, ami arról szól, min kell keresztülmenniük Voldemort bukása után. Bármit. De erre semmi esélyt sem látok, így beérem a fanok által írt történetekkel, amik között tényleg rengeteg zseniálisat találok, és élvezem is őket. Ezek után nem meglepő, ha az állítom, hogy az én házam a Mardekár - annak ellenére, hogy a nyamvadt beosztós kvízek sosem oda tesznek be, én tudom magamról, és csak ez számít. Slytherin is my life. Draco is my life. :3

#78

2017.08.02. 19:24, Bence

Az igazat megvallva nem érzem azt, hogy jobban lennék, ugyanis hiába jutottam egy-két dologban előrébb, ha a helyükön új problémák jelentek meg. Például el kellett kezdenem albérlet után keresgélni, hiszen lassan hamarosan szeptember, egyetem és szorgalmi időszak - kollégiumi helyet pedig egészen biztosan nem kapok. Mivel eddig is a szülők tartottak el, a tőlük kapott pénzből vettem kaját, vettem jegyeket/bérleteket, és abból szórakoztam (itt értsd a mozit és a könyvvásárlást), magamnak havonta csak a kolidíjat és a telefonszámlámat kellett fizetni. Úgy igazságos, ha ősszel találok valami munkát a tanulás mellé, amiből az albérlet egy részét állni tudom. Ahh, megint nem az van, amit én szeretnék...

Előző héten megnéztem a To the bone című filmet, ami nemrég jelent meg az USÁ-ban. Már akkor eldöntöttem, hogy nekem ezt mindenképp látni kell, mikor még csak a trailert láttam. Sajnos, valamiért a magyar mozikban nem fogják vetíteni - legalábbis nem láttam sehol -, pedig beültem volna a feliratos változatra; így viszont a Netflix maradt. A film témája kvázi az étkezési zavar, konkrétan az az eset, amikor nagyon keveset eszik valaki, és azt is direkt ledolgozza mozgás formájában. Egyébként a főszerepben Lily Collins volt, akit én nagyon szeretek és nagyon szépnek tartok, és most sem okozott csalódást. Nem egy könnyű film, viszont szívből ajánlom bárkinek, aki kedvet érez hozzá. Érdekes volt.

Másik filmes élményem (tegnapról) az Érkezés volt. Tervben volt hónapokkal ezelőtt, hogy moziban nézem meg (ahol ha jól emlékszem, akkor csak feliratosan adták), de valahogy nem jött össze, nem is tudom, hogy miért. Most viszont felkerült a HBO GO-ra, és amikor megláttam, azonnal indítottam is. Nem abba az irányba haladtak benne az események, mint ahogy az én vártam, azonban így még sokkal jobb is volt. Túlzás lenne azt állítani, hogy életem filmje volt, viszont nagyon is nézhető volt, talán ha pár nap múlva megint kedvet kapok hozzá, akkor újra megnézem. Miért ne?

Csütörtökön egy barátommal voltam, a korábbihoz hasonlóan cukrászda-pláza programmal. Könnyen meggyőztem magam, hogy megvegyek egy sapkát és egy, tőlem idegen módon terepmintás (nem a szokásos zöld-barna párosban) pólót is. Valójában az állított meg abban, hogy több ruhát vegyek, hogy amiket bevittem a próbafülkébe, azok nem kevésbé tetszettek. Ugye valamikor előtte adtam le a HP-s könyvrendelést is, ez mind együtt az egész hetemmel egy csomó pénzemet elvitte, de annyira nem bánom. Nem minden nap költök el tízezreket, néha pedig igenis megengedhetem magamnak. A cukrászdában a csokis süti annyira ízlett, hogy gondolkoztam rajta, hogy egy újabb szeletet kellene venni - helyette sültkrumplit ettünk a végén. Nagyjából ezek a nagyobb események az előző hétről.

Most már apáéknál vagyok itthon, ami mindig fura. Hétfőn voltam futni. Nem kell nagy távra gondolni, kábé két-három kilométert kell elképzelni, mialatt párszor elfogyott a levegőm és meg kellett állnom, hogy lassuljon a pulzusom, és rendesen lélegezzek. Bár azóta néztem tippeket, ahol azt írják, hogy kezdetben csak úgy kell sétálni, hogy közben beiktatsz valamennyi futást (kb. a hossz 10%-át), aztán növeled az arányt. Hiába, látszik, hogy a gimi óta szinte semmit sem sportoltam, illetve a gimis évek tesifelmentése sem javított a kondimon.  Másnapra viszont olyan izomlázam lett, hogy a fürdőig is alig jutottam el, ma szintén. Tudom, tudom, ha izomláza van az embernek, pont akkor kell folytatni, és a többi bölcsesség, amiket ilyenkor mondanak, csakhogy én nem ilyen vagyok. De holnap már erőt veszek magamon, és egy hasonló távot lefutok-lesétálok. Mentségemre szóljon, hogy ugyanennyit ma biciklivel tettem meg.

Majdnem elfelejtettem az instagramom... Nos... Az a helyzet, hogy töröltem az ott szereplő összes képet, vagyis igazából csak archiváltam őket, ami annyit jelent, hogy csak én látom őket - szóval a törlés is maradhatott volna. Ha már erről van szó, akkor miért nincs olyan opció, amivel az össze képedet törölheted/archiválhatod? Egyesével kellett majdnem kétszáz képnél megtennem, mindegyiknél három érintéssel. Plusz olyan lehetőséget sem találtam, amivel törölhetném a profilomat - ezt nem terveztem, mert továbbra is szeretem nézegetni mások képeit. Ja, és hogy miért is tettem, amit? Voltak képeim, amik tetszettek, voltak, amiket utólag már töröltem volna. Utáltam, hogy csak könyvekkel kezdtem, aztán magamról is töltögettem fel, a végén meg szinte csak kajás képeket tettem fel. Egyszerűen fogalmazva nem voltam elégedett az egésszel. Mostanában nincs is tervben, hogy újak kerüjenek fel.

#77

2017.07.29. 13:15, Bence

Most épp egy nagy roncs vagyok. Elvesztettem minden motivációmat, hidegen hagy az egyetem, a továbbtanulás és ha úgy vesszük, akkor az egész jövőmről alktott képem is a kukába ment. Pedig voltak terveim, mint a diploma megszerzése, egy jó és izgalmas munka, egy lakás, ami csak az enyém, lett volna egy kutyám, néha a barátaimmal csináltunk volna közös programokat, utazgattam volna még külföldre... De ezek most mind a semmivé lettek, na, nem egyik napról a másikra, hanem szép fokozatosan halványultak el. Mint az emlékek: kezdetben tisztán fel tudod idézni őket, majd lassan felszívódnak, és legfeljebb öt év után egyszer eszedbe jut, hogy jééé, ötévesen a konyha padlóján legóztam, amíg a többiek aludtak. Oké, ezt pont nem a legjobb példa volt, hiszen emlékszem rá, csakhogy nehéz olyan emlékről írni, amire nem.

Megfordult már olyan a fejemben, hogy egyszerűen eltűnök. Fogom magam, összeszedem néhány cuccomat - semmi nagyot és nehezet -, aztán felszállok egy repülőre vagy vonatra, és sosem nézek hátra, felépítek egy teljesen új életet máshol. Csakhogy ez sem működhet, mert úgy gondolom, hogy a gond nem csupán a környezetemmel van, sőt, talán a legnagyobb gondot pont magamnak okozom. Saját magamat akadályoztatom az életben azzal, hogy vagy elérhetetlen célokat tűzök ki magam elé, vagy a kisebbeknél elhagy a lelkesedésem és eldobom őket. Mi lett azzal a sráccal, aki gimiben hajtott a jó jegyekért, hogy aztán felvegyék valamelyik neves egyetemre? Hol van a fiú, aki erős és megingathatatlan volt, még azután is, hogy többször falba ütközött? Merre találom? Itt van még bennem? Vagy ahogy az álmaim és a terveim, ezek is elpárologtak, hogy aztán csak emlékként éljenek tovább bennem?

A bajt az jelenti, hogy ezt egyedül én látom. A családom, a rokonaim még mindig azt hiszik, hogy ugyanaz az ember vagyok, mint a gimnáziumi évek alatt. Hogy nem ismerem a feladni szót, és mindenben jól teljesítek. De az a személy már eltűnt, nem létezik - halott. Már nem látok semmi hasonlóságot a régi és a mostani önmagam között, ami hátborzongatóan ijesztő. Kivéletesen még csak nem is a párkapcsolat hiánya vagy az egyedüllét miatt érzem ezeket. Nem, most épp arra vágyom, hogy legyek elkülönülve mindenkitől, ne kelljen emberekkel érintkeznem, se otthon, se az utcán, úgy általában véve sehol. A megoldás az lenne, ha ki sem kellene mozdulnom egy házból vagy lakásból, nem találkoznék szembe senkivel. Létezik ilyen?

És még csak arról sincs szó, hogy elégedett lennék azzal, ha egész nap sorozatokat és filmeket nézek, laptopon játszok, ebédet főzök, írok vagy olvasok. Igen, az alvással és a lakás rendben tartásával kiegészítve ebből áll egy 24 órás intervallumom. Még nem unom, de egyszer az is be fog következni. Találnom kell egy hobbit, ami tényleg leköt. De mit, de mit, de mit de mit de mit demit demiiiit? Tanácstalan vagyok. Elveszett, felvidíthatalan (létezik ilyen szó?), szomorú... és még ki tudja mi. 

Talán az írás segít majd.

#76

2017.07.25. 19:00, Bence

Nem, nem tűntem el teljesen. Csak megint elszomorodtam előző héten, és nem volt kedvem tovább rontani a saját hangulatomon azzal, hogy le is írom. Nagyjából két és fél hét után töröltem magam a társkeresőről, ami nem is olyan rossz ahhoz képest, hogy az eddigi rekordom egy óra körül lehet. Próbálkoztam, nem jött be - túlélem. Még csak külön indok sem kellett hozzá, hogy megtegyem, egyszerűen így jött ki.

Még szerdán találkoztam egy barátommal. Mutatott egy nagyon király cukrászdát, ahol lehet kapni cukormentes, paleo és vegán sütiket is (amiknek egy része nyers vegán desszert), ezen kívül még vegán-paleo kézműves fagyit is árulnak. Nekem tetszett a hely, egyáltalán nem is volt drága, minden megfizethető áron volt. Egyedül annyi negatívumot tudok megemlíteni, hogy nekem kicsinek tűnt maga a belső tér, ahová le tudtunk ülni: két asztal székekkel és még két fotel. Jó, gondolom, nem nagy a cukrászda célközönsége, hiszen még nekünk is jutott hely a délutáni órákban, kb. 4 órakor. Ettem egy coco dream nevű sütit, ami ízlett, aztán még egy-egy gombóc fagyit is megkóstoltunk. Ezt követően benéztünk a Libribe, ahol leírhatatlan nehézségek árán lebeszéltem magam a könyvvásárlásról, majd a Müllerbe mentünk, ahol belefutottam a vegán polcba (amiről azt sem tudtam, hogy ott létezik). Gazdagabb lettem egy csomag kókuszcsipsszel, ami az ízesítésnek köszönhetően eléggé hasonlít a feldarabolt baconre - és így tökéletesen illik a grillezett sajtos szendvicsembe. Végül leültünk a gyorséttermes részhez, beszélgetni, plusz akkor már rendeltem egy adag sültkrumplit a BelFrit-nél. Tetszett az a délután, mert tényleg jól éreztem magam.

Pénteken ugye hazamentem apáékhoz. De meglepő módon újra felmerült, hogy ezt a hetet megint Budapesten töltsem - péntek reggelig csak anya van a lakásban, utána már ő sem. Kaptam is az alkalmon, habár a tervezetthez képest egy nappal később jöttem fel busszal, azaz ma, mivel tegnap öcsémre kellett vigyáznom. Úgy néz ki, hogy vasárnap vagy hétfő reggelig itt is maradok. Ha már itt vagyok, akkor holnap elnézek valamelyik plázába (valószínűleg az Árkádba), talán veszek egy-két pólót vagy farmert. Elméletileg csütörtökön találkozom ugyanazzal a barátommal, akivel a múlt héten is - azt hiszem, konkrét terv még nincs, legalábbis én még nem tudok róla.

Az utóbbi napjaim ellég hasonlóan keltek. Merengőn találtam egy új Drarry fanfictiont, egyik reggel annak az eddig feltöltött fejezeteit olvastam végig egyhuzamban, másnap egy régebbit, amit pár hónapja elkezdtem, majd megint rátaláltam. Ezek, és hogy lassan végére érek a filmek újranézésének, megihlettek annyira, hogy saját fanfic-et írjak - már haladtam is vele valamennyit, és most tisztán megvan a fejemben a cselekmény alakulása. Aztán egy ideje már felkerült a Sense8 második évada, amire sikerült felhypolnom saját magam, meg is néztem már pár részt. Illetve a Shannara krónikákból is. Na, erről még nem alkottam igazán véleményt, ugyanis elég vegyesek érzéseim a látottakkal kapcsolatban: talán csak én láttam már túl sok hasonló sorozatot, és ezért kiszámítható a történet... De már előre sejtem, hogy mi lesz ebből. Azért kap tőlem egy esélyt, ezt az évadot mindenképp végignézem. És az estékre maradtak a Harry Potter filmek, legutóbb a hatodik - ami számomra még mindig a leggyengébben sikerült részt jelenti, természetesen filmben, nem a könyvben.

Ha már Harry Potter... Ugye idén van az első könyv megjelenésének huszadik évfordulója, ezért kiadták új borítókkal, mégpedig a Roxfort házainak színeiben. Bizony, eldöntheted, hogy a mardekáros zöld, a griffendéles piros, a hugrabugos sárga vagy a hollóhátas kék változtatot szeretnéd-e a polcodra, sőt, a keményborítós változat is eltér a puhától. Oké, ez nem új hír. Ez hetek óta tart. Ellenben ma jutottam el odáig, hogy nem tudtam visszafogni magam, "véletlenül" leadtam a rendelést. Ne is firtassuk hogyan sikerült, mert azt még nem is említettem, hogy két példányban raktam a kosárba, egy kemény- és egy puhakötésű darabot, mindkettő a Mardekár ház büszke színeiben. Ez van. Nem ítélem el magam. Szükségem van rá, kell nekem, az én drágaságaim! Már csak meg kell várnom, hogy kiszállítsák őket, ami a bookdepository-nál sosem kevés idő, de utána mindenképp valami kiemelt helyre teszem őket, és megtiltom mindenkinek, hogy hozzáérjenek. Azt sem kell kimondanom, hogy utána elözönlik az instagramom a róluk készült képek.

Szokás szerint, amikor javíthatatlan a kedvem, akkor előveszem a kedvencemet, ami nem más, mint Benjamin A. Sáenztől az Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe (magyarul Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában) című könyvet. Ezt tettem ma a reggel is. Miért van az, hogy ennyire hozzámnőtt? Miért imádom ennyire Dantét és Arit? Miért? Miért? Miééééért? Válasz híján csak szó nélkül elfogadom, hogy így van. 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |